NHL: a Carolina elvitte a Montreal finn sztárját

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.06. 21:28
null
Jesperi Kotkaniemi (Getty Images)
A Carolina Hurricanes elvitte a Montreal Canadienstől a finnek fiatal jégkorongozó sztárját, Jesperi Kotkaniemit.

 

Az észak-amerikai profiliga (NHL) szabályai szerint ha egy másik klub bejelentkezik az úgynevezett részben foglalt játékosokért, akkor a hokisnak az eredeti klubjánál kell maradnia, amennyiben az megadja a kérő által ígért fizetést. A Carolina egy idényre 6.1 millió dollárt kínált a 21 éves csatárnak, ám a kanadai együttes ezzel nem kívánt versenyezni, így Kotkaniemi elhagyta az előző idényben Stanley Kupa-döntős Canadienst.

A Montreal ezzel együtt „vígaszként” megkapja a jövő évi amatőr-seregszemlén (draft) a Hurricanes első és harmadik körös választási jogát.

Kotkaniemi az előző szezonban 20 pontot (5 gól, 15 gólpassz) szerzett 56 alapszakasz-találkozón, ugyanakkor a rájátszásban 19 fellépésen is ötször volt eredményes.

Érdekesség, hogy 2019-ben a Montreal szerette volna elcsábítani a Carolina finn tehetségét, Sebastian Ahot, ám akkor azonban a Hurricanes megadta azt – öt évre 42.3 millió dollárt –, amit a Canadiens ígért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik