NHL: 24 csapatos rájátszás jöhet a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
2020.05.21. 10:10
Huszonnégy csapatos rájátszással folytatódhat a koronavírus-járvány után az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL).
Sajtóértesülés szerint az NHL, valamint a játékos-szakszervezet (NHLPA) közösen kidolgozott tervezete alapján a két főcsoport első négy-négy helyezettje az eddig lejátszott alapszakasz-mérkőzések alapján erőnyerő lenne a rájátszás első körében, az 5. és 12. helyen álló együttesek pedig az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcokat vívnának a maradék nyolc helyért.Ezt követően a negyedik kiemelt gárda az 5–12., a harmadik kiemelt a 6–11., a második a 7–10. az első pedig a 8–9. helyezettek közti csata továbbjutójával találkozna, a főcsoport-negyeddöntők a megszokottak szerint négy nyert meccsig tartanának.A terv alapján keleten a Boston Bruins, a Tampa Bay Lightning, a Washington Capitals és a Philadelphia Flyers, míg nyugaton a címvédő St. Louis Blues, a Colorado Avalanche, a Vegas Golden Knights és a Dallas Stars mentesülne az első körös pályára lépéstől. Ezek az együttesek négycsapatos minitornán készülhetnének a folytatásra.Az ESPN sportcsatorna szerint a javaslatról akár már csütörtökön tárgyalhatnak, a mérkőzéseket két központi helyszínen, nézők nélkül rendeznék.Az NHL március 12-én szakadt félbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik