NFL: Winston ismét „pickgyáros volt”, rájátszásban a Houston

Vágólapra másolva!
2019.12.21. 22:21
A Houston Texans 23–20-ra legyőzte a Tampa Bay Buccaneerst az NFL 16. fordulójában, ezzel bejutott a rájátszásba.

Jameis Winston már-már szokásához híven ezúttal is eladott labdával kezdte a mérkőzést – a Buccaneers a teljes találkozó alatt összesen ötször veszítette el a labdát.

Winstonnak 2015 óta ez volt a 24. olyan meccse az NFL-ben, melyen legalább kétszer dobott interceptiont.

Két perccel a vége előtt, 23–20-nál a fordításért támadhatott a Tampa Bay, de Winston ismét a legrosszabbkor remegett meg, és megdobta negyedik interceptionjét is az összecsapáson, amit a Houston köszönt szépen, s már nem is volt más dolga, minthogy lefuttassa az órát.

Sikerével a Texansnak 10–5-re módosult a mérlege, ráadásul bejutott a rájátszásba.

A magyar idő szerint vasárnap virradóra lejátszott két mérkőzése egyaránt az utolsó negyedben dőlt el: a New England Patriots a záró játékrészben szerzett 11 pontjával 13–17-ről fordítva győzött a Buffalo Bills ellen – és ezzel sorozatban 11. alkalommal nyerte meg a csoportját –, míg a San Francisco 49ers a Los Angeles Rams ellen az utolsó pillanatban szerzett mezőnygóllal nyert 34–31-re.

A 49ers győzelme egyben azt is jelenti, ezzel vezeti az NFC-t, valamint hogy a tavalyi nagydöntős Rams esélyei a rájátszásba jutásra elszálltak.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
2019. 12. 21., 19.20 Tampa Bay Buccaneers–Houston Texans 20–23
2019. 12. 21., 22.30 New England Patriots–Buffalo Bills 24–17
2019. 12. 22, 2.15 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 34–31
2019. 12. 22., 19.00 Atlanta Falcons–Jacksonville Jaguars
2019. 12. 22., 19.00 Cleveland Browns–Baltimore Ravens
2019. 12. 22., 19.00 Indianapolis Colts–Carolina Panthers
2019. 12. 22., 19.00 Miami Dolphins–Cincinnati Bengals
2019. 12. 22., 19.00 New York Jets–Pittsburgh Steelers
2019. 12. 22., 19.00 Tennessee Titans–New Orleans Saints
2019. 12. 22., 19.00 Washington Redskins–New York Giants
2019. 12. 22., 22.05 Denver Broncos–Detroit Lions
2019. 12. 22., 22.05 Los Angeles Chargers–Oakland Raiders
2019. 12. 22., 22.25 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2019. 12. 22., 22.25 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals
2019. 12. 23., 2.20 Chicago Bears–Kansas City Chiefs
2019. 12. 24., 2.15 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik