NFL: Watt nélkül is 3 ponton tartotta a Houston a Jaguarst

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 18:48
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) kilencedik fordulójának londoni mérkőzésén a Houston Texans 26–3-ra legyőzte a Jacksonville Jaguarst.

Az év védőjének háromszor megválasztott J. J. Wattot mellizomszakadás miatt egész idényre elveszítő Houston legnagyobb sztárja nélkül is mindössze három pontot engedett a Jacksonville Jaguarsnak. A londoni Wembley gyepén 309 passzolt yardig jutó, de a labdát kétszer is eladó Gardner Minshew irányította Jags-támadósor mindössze egyetlen mezőnygólig tudott eljutni a mérkőzésen.

A Houston eközben a két TD-átadásig jutó, épphogy kétszáz passzolt yard fölé érő Deshaun Watson vezetése mellett három hatpontost is jegyzett, ám hiába nem iratkozott fel a pontszerzők közé, és hiába hagyta el egyszer a labdát, a 19 futásból 160 yardig (parádés, 8.4 yardos átlaggal) jutó futó, Carlos Hyde teljesítménye az, ami igazán kiemelendő.

A negyedik játékrész kissé kaotikusra sikeredett, hiszen a csapatok összesen ötször veszítették el a labdát az utolsó 15 percben. A lényegen azonban ez már nem változtatott, így a texasi alakulat mérlege 6–3-ra, míg a floriadiaké 4–5-re módosult.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ

Jacksonville Jaguars–Houston Texans 3–26

KÉSŐBB
19.00: Buffalo Bills–Washington Redskins
19.00: Carolina Panthers–Tennessee Titans
19.00: Kansas City Chiefs–Minnesota Vikings (Tv: Sport2)
19.00: Miami Dolphins–New York Jets
19.00: Philadelphia Eagles–Chicago Bears
19.00: Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts
22.05: Oakland Raiders–Detroit Lions
22.05: Seattle Seahawks–Tampa Bay Buccaneers
22.25: Denver Broncos–Cleveland Browns
22.25: Los Angeles Chargers–Green Bay Packers (Tv: Sport2)
Hétfő, 2.20: Baltimore Ravens–New England Patriots (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik