NFL: véget ért Oz, a Baltimore varázslójának uralkodása

Vágólapra másolva!
2018.05.04. 11:17
null
Newsome már a játékosként elért eredményeivel kiérdemelte a Hall of Fame-tagságot
Véget ért Ozzie Newsome 22 éves uralkodása Baltimore-ban; a Hírességek Csarnokába már a játékos-pályafutása nyomán beszavazott kétszeres bajnok általános igazgató az április utolsó hétvégéjén tartott draftot követően átadta a stafétát az évek óta erre felkészített tanítványának, Eric DeCostának.

Zach Sieler, a Ferris State Egyetem védőjátékosa számára már az is csodával ér fel, ha szeptemberben még kerettagja lesz a Baltimore Ravensnek.

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) idei draftján a 238. helyen elkelt egyetemista vélhetően nem tartozik a jövő nagy csillagai közé, mégis az egyik legjelentőségteljesebb hívást fogadhatta: ő volt a 190. és egyben utolsó játékos, akit Ozzie Newsome, a Baltimore 22 éve hivatalban lévő általános igazgatója megkeresett az örömhírrel, hogy igényt tart rá. És bár a ligaszerte tisztelt és elismert Newsome nem vonul vissza teljesen azok után, hogy 40 évvel ezelőtt, akkor még játékosként egy NFL-csapat tagjának vallhatta magát, ezentúl már csak segítgetni fogja a helyét átvevő Eric DeCostát, a frontemberi szerepkört átruházta utódjára.

Newsome neve mellett nem csak a 22 év alatt szerzett két bajnoki cím és az egyébként ilyesmikkel nemigen büszkélkedő Baltimore-nak szállított számtalan örömteli pillanat szerepel, hanem 13 pályán töltött szezon és a Hírességek Csarnokába beválasztott játékosoknak járó mellszobor és arany zakó is: a 62 éves, végtelen nyugalmat és megfontoltságot árasztó Newsome fiatalabb korában még tight endként osztotta a pofonokat.

Pályafutását az Alabama Egyetemen kezdte, ahol mesébe illő képességei és a névhasonlóság miatt Ozról, a nagy varázslóról kapta becenevét, s ahol annak a legendás Paul „Medve” Bryant edzőnek állt a szolgálatában, aki hét bajnoki címet is bezsebelt a déli államban. Newsome akkora tehetség volt, hogy a karrierjét egy fekete-fehér kockás kalapban lehúzó tréner a valaha volt legjobb alabamai egyetemistának tartotta a posztján – márpedig a 17-szeres nemzeti bajnok suliban megfordult már egy-két őstehetség...



Ezek után nem is meglepő, hogy a Cleveland Browns az 1978-as draft első körében lecsapott rá. Newsome-ot rögtön az első évben csapata legjobb támadójátékosának választották, ami újoncként akkor is nagy teljesítmény lett volna, ha a Browns úgy vergődik 40 éve is, mint manapság. De erről szó sem volt, négy évtizeddel ezelőtt bőven hozta a ligaátlagot. A következő években Oz háromszor is részt vehetett az adott NFL-szezon királyait felvonultató Pro Bowlon, sőt, kétszer a posztja legjobbjának is megválasztották.

De nemcsak a pályán hasított, a város közösségének szívébe is belopta magát. Sérülten is mindig kitette a lelkét a pályára (1986-ban meg is kapta a leginkább bátor és inspiráló játékosnak járó Ed Block-díjat), és annyit robotolt mások jólétéért, hogy 1990-ben kiérdemelte az NFL-ben az év emberének járó Byron White-trófeát.

Newsome rendelkezik a Browns történetének legtöbb elkapásával és elkapott yardjával (Fotó: Getty Images)
Newsome rendelkezik a Browns történetének legtöbb elkapásával és elkapott yardjával (Fotó: Getty Images)


Amikor eljött az ideje, hogy áthelyezze a székhelyét a pályáról egy irodába, majd' 700 elkapással és közel 8000 elkapott yarddal büszkélkedhetett. Azóta sem tudta senki felülmúlni e kategóriákban a Browns történetében, ami annak tükrében főleg nagy szó, hogy Newsome idejében a tight endeknek sokszor csak az volt a dolguk, hogy utat törjenek a futójátékosoknak, még annyira sem számítottak vérbeli elkapónak, mint ma. Nem véletlen, hogy hősünkön kívül csak három másik tight end mondhatja el, hogy a maga városában ő a király az elkapások és a yardok terén is: a Dallas Cowboys visszavonulni kívánó ikonikus alakja, Jason Witten, a poszt valaha volt legjobbja, a pályafutása túlnyomó részét a Kansasben lehúzó Tony Gonzalez és a Los Angeles Chargers őskövülete, Antonio Gates.

És amilyen jó érzékkel húzta le Newsome a lasztikat a levegőből, olyan éles szemmel szúrta ki az egyetemi játékosokat is, akik előtt nagy jövő állt. Az 1996-ban Baltimore-ba költöző és a Ravens nevet felvevő Cleveland Browns öt évvel azután, hogy játékosmegfigyelőként 1991-ben a soraiba vette a cipőt épp akkor szögre akasztó Newsome-ot, meg is bízta őt a draft levezénylésével.

Nem vallott kudarcot: első intézkedéseként kihalászta a Hírességek Csarnokáig meg sem álló falembert, Jonathan Ogdent, majd az első kör végén magához láncolta minden idők egyik legjobb védőjét, az azóta is a Ravens leginkább ikonikus alakjának számító Ray Lewist. És bár ekkor névleg még nem ő volt az együttes általános igazgatója, a 2000-es bajnoki címben és a Ravens remeklésében ő vállalta a legnagyobb szerepet, úgyhogy 2002-ben már igazán kijárt neki a konkrét titulus is. Ezzel pedig olyasmit ért el, aminek a jelentőségére a saját bevallása szerint is csak később ébredt rá: ő lett az NFL történetének első fekete általános igazgatója, vált egy egész generáció példaképévé, bizonyítva, hogy az afroamerikaiaknak a csapatirodán is érdemes lapot osztani.

Newsome bajnokcsapatot épített, a Ravens 2012-ben ült fel az NFL trónjára
Newsome bajnokcsapatot épített, a Ravens 2012-ben ült fel az NFL trónjára


Persze néha ő is mellényúlt (2013-ban gyerekes viselkedése miatt lemondott az általa leidiótázott, de azóta pont a tight endek közt a legjobbak egyikévé érő Travis Kelce-ről, és inkább az utóbb kétszer is a rendőrök kezére kerülő védőt, Matt Elamot választotta...), de az esetek többségében a legjobbat választotta.

Kulcsszerepe volt abban, hogy a 2000-es siker után a Ravens 2012-ben is megnyerte a Super Bowlt.
Így történt hát, hogy amikor Newsome letette a telefont a Zach Sielerrel folytatott beszélgetés végén, és befejezte 23. draftját (amelyet John Harbaugh, a Baltimore edzője mind közül a legjobbnak nevezett), a Ravens tulajdonosa és a szobában tartózkodó összes tréner a nyakába borult. Ők is tudták, az utóbbi két évtized sikerkovácsát nem lesz egyszerű pótolni, még akkor sem, ha a mindenről gondoskodó Newsome pont erre készítette az elmúlt években kiszemelt utódját, DeCostát – akit ráadásul a háttérből továbbra is segíteni fog parádés meglátásaival.

Elvégre egy legenda nem távozhat csak úgy a csapatától.

Minden, ami az NFL 2018-as szezonjával kapcsolatban történik, egy helyen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik