NFL: véget ért a pittsburghi mizéria, elpasszolták a balhés klasszist

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.10. 09:03
null
Antonio Brown már nem a Pittsburgh játékosa (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers elcserélte klasszis elkapóját, Antonio Brownt az Oakland Raidersszel.

 

Mint ismert, a 30 éves elkapó – aki zsinórban hat szezonban jegyzett legalább száz elkapást, ez NFL-rekord – az alapszakasz utolsó fordulójában nem lépett pályára, mert állítólag összekülönbözött Mike Tomlin vezetőedzővel és Ben Roethlisberger irányítóval.

Ezt követően a közösségi oldalakon üzengetett, eleinte rejtélyesen, később egyértelműen utalt arra, hogy távozni akar. Elköszönt a szurkolóktól, viszont a Steelers vezetőinek hívásaira nem reagált, mígnem a néhány hete jelezte, találkozik Art Rooney II klubtulajdonossal Floridában.

A találkozóra hamarosan sor került, Brown és Rooney mellett a játékos ügynöke (Drew Rosenhaus) és a Pittsburgh általános igazgatója (Kevin Colbert) is jelen volt, s megállapodtak arról, hogy külön utakon folytatják.

A Steelers azóta nagyban azon munkálkodott, hogy elpasszolja a balhés játékost – csütörtökön több bennfentes is kész tényként írta meg, hogy a gárda megegyezett a Buffalo Billsszel Brownról, így az elkapó a Bölényeknél folytatja, ám Brown az ügyletre reagálván rögtön jelezte, hogy nem hajlandó Buffalóban játszani, így az a transzfer végül meghiúsult.

Szombat éjjel viszont pont került a cirkusz végére: a Steelers megállapodott a hamarosan Las Vegasba költöző Oakland Raidersszel, Jon Gruden együttesére pedig már Brown sem mondott nemet, így a sztár a Raidersnél folytatja, amely cserébe egy 2019-es harmadik és egy 2019-es ötödik körös választási cetlit küldött el Pittsburghbe.

Grudenék nem is tétlenkedtek sokáig, a támadó megszerzése után rögtön új szerződést adtak neki: Brown a következő három évben bónuszokkal együtt összesen 54.1 millió dollárt kereshet meg, ebből pedig 30.1 millió dollárt garantáltan zsebre is rakhat.

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik egy helyen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik