NFL: újabb Pats-játékos koronavírusos, ismét veszélyben a meccs

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 07:45
null
Újabb koronavírusos megbetegedés a Patriotsnál (Fotó: Getty Images)
Újabb játékos koronavírustesztje lett pozitív az NFL-ben szereplő New England Patriotsnál.

 

A friss fertőzött Sony Michel, a Hazafiak 25 esztendős kezdő futója, ám a kialakult helyzetet tovább rontja, hogy Michel szoros kontaktba került több csapattársával, így a Patriots Shaq Mason kezdő falembert, valamint Derek Rivers irányító siettetőt is az erre kijelölt listára helyezte.

Noha utóbbi két játékos két negatív teszt esetén akár pályára is léphet a Broncos elleni összecsapáson, ismét kérdőjel övezi a találkozót, s egyelőre nem tudni, hogy megrendezik-e.

A halasztás azért is lenne drámai, mert a New England az eredeti menetrend szerint már az előző fordulóban játszott volna a Denverrel, de több koronavírusos megbetegedés miatt nem kerülhetett sor a meccsre, a liga ráadásul alaposan át is variálta a programot – ennek ellenére elképzelhető, hogy a hatodik játékhéten sem tudják megrendezni a találkozót.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2020. október 18., 19.00 Indianapolis Colts–Cincinnati Bengals
2020. október 18., 19.00 Jacksonville Jaguars–Detroit Lions
2020. október 18., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons
2020. október 18., 19.00 New York Giants–Washington Football Team
2020. október 18., 19.00 Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens
2020. október 18., 19.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2020. október 18., 19.00 Tennessee Titans–Houston Texans
2020. október 18., 19.00New England Patriots–Denver Broncos
2020. október 18., 19.00 Carolina Panthers–Chicago Bears
2020. október 18., 22.05Miami Dolphins–New York Jets
2020. október 18., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Green Bay Packers
2020. október 19., 2.20 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams
2020. október 19., 23.00Buffalo Bills–Kansas City Chiefs
2020. október 20., 2.15 Dallas Cowboys–Arizona Cardinals
Szabadnapos: Las Vegas Raiders, New Orleans Saints, Seattle Seahawks, Los Angeles Chargers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik