NFL: Tom Brady bejelentette visszavonulását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 15:53
null
Bradyt nem látjuk többé az NFL-ben (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers hétszeres Super Bowl-győztes irányítója, Tom Brady a hivatalos Twitter-oldalán bejelentette visszavonulását.

 

Mint ismert, az ESPN, valamint a liga történéseiről mindig jól értesült Adam Schefter, Jeff Darlington páros magyar idő szerint szombat este közölte, hogy információik szerint befejezi pályafutását Tom Brady, minden idők legjobb NFL-irányítója.

Később Tom Brady édesapja és az ügynöke sem erősítette meg a hírt, a hétszeres bajnok azonban kedden megtörte a csendet: a Twitteren közzétett posztban jelentette be, hogy végleg abbahagyja a profi karrierjét.

„Mindig is úgy hittem, hogy a futballba mindent bele kell adni. Százszázalékos elkötelezettség nélkül soha nem nyerhetsz ebben a sportban, én pedig pont ezt szeretem benne. A testi, mentális és érzelmi kihívások minden egyes nap segítettek abban, hogy kihozzam magamból a maximumot. Az elmúlt huszonkét évben mindig a legjobbamat akartam nyújtani. A pályán és az életben sem lehet lerövidíteni a sikerhez vezető utat.

Nehéz ezt leírnom, de íme hát: többé nincs meg bennem a versenyképes elkötelezettség. Szerettem az NFL pályafutásomat, most pedig annak van itt az ideje, hogy más dolgokra fordítsam az időmet és az energiámat” – írta Tom Brady.


Brady a többi posztjában megköszönte a Tampa Bay Buccaneers-szurkolók támogatását, és természetesen elköszönt a csapattársaitól, valamint az edzői stábtól is. Talán kissé meglepő lehet, de a New England Patriotsnál töltött időszakát nem említette meg.

A 44 éves legenda a Patriotsban eltöltött két évtizedes pályafutása alatt hatszor, a Buccaneers játékosaként egyszer nyert Super Bowlt. A floridaiaknál mindössze két idényt töltött el: az elsőben azonnal bajnok lett, míg a második idénye kevesebb mint egy hete ért véget, a Los Angeles Rams elleni főcsoport-elődöntőben.

Brady páratlan karrierje során háromszor lett az alapszakasz legértékesebb játékosa, ötször Super Bowl-MVP és kétszer az évad legjobb támadója. Ő tartja a legtöbb passzolt yard és a legtöbb passzolt hatpontos rekordját is (az alapszakaszban és a rájátszásban egyaránt), emellett ő büszkélkedhet minden idők legtöbb playoffgyőzelmével. A felsoroltakon kívül számos rekord kapcsolódik még a nevéhez – nehezen férhet hozzá kétség, hogy ő a sportág történetének legjobbja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik