NFL: tökéletes mutatóval és playoff-fal ünnepelhetett Brady

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.26. 22:04
null
Ezen a meccsen a Buccaneers gyakorlatilag folyamatosan ünnepelhetett (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Buccaneers az első percektől kezdve dominálva 47–7-re nyert a Detroit Lions otthonában, így a 2007-es idény óta először jutott be a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásába. Tom Brady a szünetig 348 yardot és 4 TD-t passzolt, tökéletes mutatóval ünnepelte NFL-rekordbeállítását.



Ünnepre készültek a vendégek, hiszen Tom Brady a 300. alapszakasz-mérkőzését játszotta, ebből a 298. alkalommal kezdett, amivel beállította Brett Favre NFL-csúcsát. Hogy ünnepire sikerült az előadás, az enyhe kifejezés...

Rögvest úgy tűnt, hogy az első támadósorozat gyors véget ér, de egy szabálytalanság miatt új lehetőséget kaptak a Kalózok, ami pedig ezt követte az lehengerlő volt: Bradynek egy ponton négy egymást követő jó hosszú passza volt, Mike Evans, Rob Gronkowski (TD), Chris Godwin, majd megint Evans (TD), és bár egy extrapontot kihagyott a Buccaneers, a negyed felénél így is már 13–0-ra vezetett (Brady 6/7-tel, 146 yarddal és 2 TD-passzal állt).

Ha a Lions problémái nem lettek volna elegek a védelemben, Matthew Stafford kidőlésével a támadás is teljesen lenullázódott, Leonard Fournette-et is bevonták a játékba a Tampánál, majd a saját 9-eséről is szerzett négy perc alatt egy TD-t a vendégcsapat, ezúttal Godwin révén (0–27). Még mindig az első félidőben jártunk, amikor Antonio Brown is feliratkozott a pontszerzők közé (ha már előtte Godwinét egy szabálytalanság miatt elvették), a szünetre 34 pontos előnnyel mehetett a Buccaneers (0–34).

Brady Baker Mayfield mellett az egyetlen irányító, akinek egy félidőben összesjött a négy TD-passz, összességében ezzel 36 TD-passznál jár az idényben, ezzel új klubrekordot állított fel (33 volt a csúcs), így a Patriots (50) után a Buccaneersnél is ő a rekorder, korábban erre Peyton Manning volt képes két csapatnál is – Indianapolisban 49, Denverben 55 a csúcsa. Ez már az ötödik idénye legalább 35 TD-passzal, amivel Aaron Rodgersszel közösen vezetik az örökranglistát.

 

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2020-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezen a ponton a második félidőre már ki sem jött, nem úgy a Tampa Bay védelme, amely rögtön labdát szerzett Lavonte David fumble-jének köszönhetően, a csereként beálló Blaine Gabbert pedig egyből Gronkowskinak adott 25 yardos TD-passzt (0–40).

Mivel a második félidőben már nem volt a pályán, így Brady 158.3-as, tökéletes irányítómutatója sem romlott, ezzel pályafutása során a harmadik alkalommal végzett hibátlan értékkel, 2007-ben a Miami, 2010-ben és 2020-ban pedig a Detroit volt az áldozata. Manning és Ben Roethlisberger négy-négy ilyen meccsel éllovas.

A Lions Jamal Agnew 74 yardos punt utáni visszahordott touchdownjával iratkozott fel az eredményjelzőre, de gyorsan jött a büntetés Evans touchdownjával, a negyedik negyedben pedig még a két extrapontot is elrontó Ryan Succop is rúghatott végre egy mezőnygólt – neki ma egyáltalán nem ment, 42 yardról is rontott, de ezen a meccsen ez semmit sem számított (7–47).

Bradynek ez a kilencedik szombati mérkőzése volt az alapszakaszban, ebből a kilencediket is megnyerte, így már csak Jack Kemp (14) áll több szombati sikerrel, összességében pedig a 229. sikerét aratta kezdőként – viszonyításképpen a második helyen Brett Favre (186–112) és Peyton Manning (186–79) állt, már 43 hátránnyal, az aktív játékosok közül Drew Brees 171–114-gyel áll.

A Tampa Bay mérlege ezzel 10–5-re javult, és biztossá vált a rájátszásbeli szereplése – 13 év után először.



NFL 2020, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
2020. december 25., 22.30 New Orleans Saints–Minnesota Vikings 52–33
2020. december 26., 19.00 Detroit Lions–Tampa Bay Buccaneers 7–47
2020. december 26., 22.30 Arizona Cardinals–San Francisco 49ers
2020. december 27., 2.15 Las Vegas Raiders–Miami Dolphins
2020. december 27., 19.00 Baltimore Ravens–New York Giants
2020. december 27., 19.00 Houston Texans–Cincinnati Bengals
2020. december 27., 19.00 Jacksonville Jaguars–Chicago Bears
2020. december 27., 19.00 Kansas City Chiefs–Atlanta Falcons
2020. december 27., 19.00 New York Jets–Cleveland Browns
2020. december 27., 19.00 Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts
2020. december 27., 19.00 Washington Football Team–Carolina Panthers
2020. december 27., 22.05 Los Angeles Chargers–Denver Broncos
2020. december 27., 22.25 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles
2020. december 27., 22.25 Seattle Seahawks–Los Angeles Rams
2020. december 28., 2.20 Green Bay Packers–Tennessee Titans
2020. december 29., 2.15 New England Patriots–Buffalo Bills

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik