McDaniel négy év után hagyta el San Franciscót (Fotó: Getty Images)

McDaniel az első színes bőrű edző, aki a mostani edzőváltások során vezetőedzői kinevezést kapott. Épp ezért – az NFL szabályainak megfelelően – a 49ers egy idei és egy jövő évi harmadik körös kompenzációs választási jogot kap az amatőr játékosbörzén.

A tréner az elmúlt 11 évben Kyle Shanahannel dolgozott együtt, a San Franciscónál négy évig a futójátékért felelt, majd a legutóbbi idényben léptették elő támadókoordinátornak.

Elődjét, Brian Florest – némi meglepetésre – három szezon és 24/25-ös győzelmi mutató után januárban menesztette a Miami. Flores azóta a ligát és annak három csapatát, a New York Giantset, a Denver Broncost és a Dolphinst is beperelte különböző vádakkal.

Ezzel már csak három csapat, a New Orleans Saints, a Houston Texans és a Minnesota Vikings keresi az új főedzőjét az NFL-ben.

(MTI)