NFL: micsoda csere! A Raiders megszerezte Adamst a Packerstől

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.18. 09:21
null
Davante Adams elköszönt Green Baytől (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Las Vegas Raidersben folytatja a pályafutását Davante Adams, a Green Bay Packers kiváló elkapója – számolt be róla a liga a hivatalos honlapján.

 

A Raiders Adamsért az idei első (22.) és második (53.) körös draftcetlijét adta oda a Packersnek. A 29 esztendős játékos öt évre szóló, 141.25 millió dolláros szerződést kötött, amivel ő lett a liga történetének legjobban fizetett elkapója.

Az NFL cikke szerint a Green Bay magasabb fizetést kínált a sztárjának, ám állítólag Adams gyermekkora óta szeretett volna a Raidersben futballozni. Az ötszörös Pro Bowl-játékos a kaliforniai Redwood Cityben született, nem messze Oaklandtől, a Raiders korábbi székhelyétől.

Érdekesség, Adams ismét együtt játszhat az irányító Derek Carr-ral, akivel az egyetemi években egy csapatban szerepelt a Fresno State színeiben.

A Packers 2014-ben a második körben draftolta Adamst, aki nyolc idény alatt hatszor jutott be a rájátszásba az együttessel. Adams a 2021-ben kezdődő évadban egyéni csúcsot jelentő 1553 elkapott yarddal, szintén egyéni rekordnak számító 123 elkapással, valamint 11 touchdownnal zárt.

A Raidersnek ez volt a második sztárigazolása a holt szezonban: nemrég megszerezte a passzsiettető Chandler Jonest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik