Jameis Winston a New Orleans Saintsbe igazolt (Fotó: AFP)

 

A 26 esztendős quarterbacket a 2015-ös drafton az első helyen választotta ki a Tampa Bay. Winston öt idényt töltött el a Bucsnál, ám sohasem tudta a rájátszásba vezetni csapatát.

A 2019-ben kezdődő szezonban Winstoné volt a legtöbb passzolt yard az NFL-ben (5109). Továbbá 33 passzolt touchdownja volt, ami nem rossz, ám ehhez 30 eladott labda (interception) is bekerült a neve mellé. Érthető volt, hogy a Tampa Bay miért engedte el őt az idény végén, s cserélte le a New England Patriots legendájára, Tom Bradyre.

A Saintsben majd tizenöt éve Drew Brees az első számú irányító. A Super Bowl-győztes QB idén töltötte be a 41-et. Winston minden bizonnyal Brees cseréje lesz – igaz, a New Orleans nemrég hosszabbított a papíron ugyancsak irányító Taysom Hillel, akire Sean Payton vezetőedző elkapóként, futóként és tight endként is számít.

Az előző idényben a New Orleansban Teddy Bridgewater helyettesítette Breest, amikor sérült volt. Bridgewater nemrég a Caroilna Panthershöz szerződött Cam Newton helyére.

Az NFL történetében összesen nyolc irányítónak van legalább egy 5000 passzolt yard feletti szezonja. Közülük kettő (Brees és Winston) immár a Saints játékosa.

Jelen állás szerint az NFC Déli csoportjában játszik majd Drew Brees, Tom Brady, Jameis Winston, Teddy Bridgewater és Matt Ryan.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

New Orleans Saints on Twitter

The #Saints have agreed to terms on a one-year contract with QB Jameis Winston! Story: https://t.co/ZWHx3u1PJz