NFL: meglepetés! A Commanders vette el az Eagles veretlenségét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 08:24
null
Elvesztette veretlenségét a Philadelphia Eagles, a Washington Commanders idegenben gyűrte le a Sasokat (Fotó: Getty Images)
Izgalmas mérkőzésen nagy meglepetésre idegenben győzte le az eddig veretlen Philadelphia Eaglerst a Washington Commanders a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) kilencedik fordulójának hétfő esti mérkőzésén, az NFC keleti divíziójának rangadóján.

Pedig jól kezdte a mérkőzést és rögtön labdát szerzett a házigazda Philadelphia Eagles és az irányító, Jalen Hurts által futott TD-vel előnybe is került, de a Commanders is sikeres drive-ot vezetett és Antonio Gibson révén a hazaiak célterületére jutott.




Még az első negyedben újabb sikeres támadást vezetett a Philadelphia, melynek végén Dallas Goedert húzta le Hurts passzát a célterületen belül. 14–7



A második játékrészben viszont átvette a kezdeményezést a vendég Commanders, és Joey Slye két mezőnygólja mellett Brian Robinson futás utáni TD-jével a nagyszünetben 20–14-es előnyben volt.




A harmadik negyedben Slye újabb hárompontosával növelték előnyüket a fővárosiak, de a záró felvonás elején DeVonta Smith elkapásával visszajött két pontra az Eagles. 21–23



A játékrész derekán Slye negyedik mezőnygólját is értékesítette, ezúttal 55 yardról (21–26), de a hazaiak még támadhattak a fordításért és a győzelemért.



Ebben az etapban mindkét csapat többször is labdát veszített, a végjátékban a hazaiak pedig egy trükkös játékkal próbáltak meg fordítani saját célterületük előtt, de ez olyannyira nem jött össze, hogy eladták a labdát, amit Casey Toohill vitt vissza az Eagles célterületére hat pontért, kialakítva ezzel a 32–21-es vendégsikert.





A Washington irányítója, Taylor Heinicke 17 sikeres átadásból 211 yarddal zárt, egy eladott labdával és passzolt TD nélkül, míg elkapója, Terry McLaurin nyolc labdacipelésből 128 yardot termelt.
Az Eaglesnél Jalen Hurts szintén 17 sikeres passzt adott, de „csak” 175 yardért, legjobb elkapója pedig Quez Watkins volt, hiszen négy elkapásból 80 yardot hozott össze.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



NFL
ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ

Philadelphia Eagles–Washington Commanders 21–32

KORÁBBAN
Buffalo Bills–Minnesota Vikings 30–33 – hosszabbítás után
Las Vegas Raiders–Indianapolis Colts 20–25
Los Angeles Rams–Arizona Cardinals 17–27
Green Bay Packers–Dallas Cowboys 31–28 – hosszabbítás után
San Francisco 49ers–Los Angeles Chargers 22–16

Tampa Bay Buccanneers–Seattle Seahawks 21–16
Chicago Bears–Detroit Lions 30–31
Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars 27–17
Tennessee Titans–Denver Broncos 17–10
Miami Dolphins–Cleveland Browns 39–17
New York Giants–Houston Texans 24–16
Pittsburgh Steelers–New Orleans Saints 20–10

CSÜTÖRTÖK
Carolina Panthers–Atlanta Falcons 25–15

AZ ÁLLÁS
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Miami Dolphins 7 – 3 – 0 0.700 252–241 +11
2. New York Jets 6 – 3 – 0 0.667 196–176 +20
3. Buffalo Bills 6 – 3 – 0 0.667 250–151 +99
4. New England Patriots 5 – 4 – 0 0.556 203–166 +37
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Baltimore Ravens 6 – 3 – 0 0.667 235–196 +39
2. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 228–185 +43
3. Cleveland Browns 3 – 6 – 0 0.333 217–238 –21
4. Pittsburgh Steelers 3 – 6 – 0 0.333 140–207 –67
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tennessee Titans 6 – 3 – 0 0.667 166–168 –2
2. Indianapolis Colts 4 – 5 – 1 0.450 157–203 –46
3. Jacksonville Jaguars 3 – 7 – 0 0.300 216–205 +11
4. Houston Texans 1 – 7 – 1 0.167 149–207 –58
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 7 – 2 – 0 0.778 270–206 +64
2. Los Angeles Chargers 5 – 4 – 0 0.556 200–228 –28
3. Denver Broncos 3 – 6 – 0 0.333 131–149 –18
4. Las Vegas Raiders 2 – 7 – 0 0.222 203–226 –23
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 8 – 1 – 0 0.889 246–167 +79
2. New York Giants 7 – 2 – 0 0.778 187–173 +14
3. Dallas Cowboys 6 – 3 – 0 0.667 211–164 +47
4. Washington Commanders 5 – 5 – 0 0.500 191–213 –22
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Minnesota Vikings 8 – 1 – 0 0.889 226–191 +35
2. Green Bay Packers 4 – 6 – 0 0.400 185–216 –31
3. Detroit Lions 3 – 6 – 0 0.333 219–264 –45
4. Chicago Bears 3 – 7 – 0 0.300 217–247 –30
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 5 – 5 – 0 0.500 183–180 +3
2. Atlanta Falcons 4 – 6 – 0 0.400 232–250 –18
3. Carolina Panthers 3 – 7 – 0 0.300 204–243 –39
4. New Orleans Saints 3 – 7 – 0 0.300 222–247 –25
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Seattle Seahawks 6 – 4 – 0 0.600 257–241 +16
2. San Francisco 49ers 5 – 4 – 0 0.556 198–163 +35
3. Arizona Cardinals 4 – 6 – 0 0.400 230–258 –28
4. Los Angeles Rams 3 – 6 – 0 0.333 148–200 –52
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 7 – 2 – 0 0.778 270–206 +64
2. Miami Dolphins 7 – 3 – 0 0.700 252–241 +11
3. Tennessee Titans 6 – 3 – 0 0.667 166–168 –2
3. Baltimore Ravens 6 – 3 – 0 0.667 235–196 +39
5. New York Jets 6 – 3 – 0 0.667 196–176 +20
5. Buffalo Bills 6 – 3 – 0 0.667 250–151 +99
7. Los Angeles Chargers 5 – 4 – 0 0.556 200–228 –28
7. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 228–185 +43
7. New England Patriots 5 – 4 – 0 0.556 203–166 +37
10. Indianapolis Colts 4 – 5 – 1 0.450 157–203 –46
11. Denver Broncos 3 – 6 – 0 0.333 131–149 –18
11. Pittsburgh Steelers 3 – 6 – 0 0.333 140–207 –67
11. Cleveland Browns 3 – 6 – 0 0.333 217–238 –21
14. Jacksonville Jaguars 3 – 7 – 0 0.300 216–205 +11
15. Las Vegas Raiders 2 – 7 – 0 0.222 203–226 –23
16. Houston Texans 1 – 7 – 1 0.167 149–207 –58
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Minnesota Vikings 8 – 1 – 0 0.889 226–191 +35
1. Philadelphia Eagles 8 – 1 – 0 0.889 246–167 +79
3. Seattle Seahawks 6 – 4 – 0 0.600 257–241 +16
4. Tampa Bay Buccaneers 5 – 5 – 0 0.500 183–180 +3
5. New York Giants 7 – 2 – 0 0.778 187–173 +14
6. Dallas Cowboys 6 – 3 – 0 0.667 211–164 +47
7. San Francisco 49ers 5 – 4 – 0 0.556 198–163 +35
8. Washington Commanders 5 – 5 – 0 0.500 191–213 –22
9. Arizona Cardinals 4 – 6 – 0 0.400 230–258 –28
9. Atlanta Falcons 4 – 6 – 0 0.400 232–250 –18
9. Green Bay Packers 4 – 6 – 0 0.400 185–216 –31
12. Los Angeles Rams 3 – 6 – 0 0.333 148–200 –52
12. Detroit Lions 3 – 6 – 0 0.333 219–264 –45
14. New Orleans Saints 3 – 7 – 0 0.300 222–247 –25
14. Carolina Panthers 3 – 7 – 0 0.300 204–243 –39
14. Chicago Bears 3 – 7 – 0 0.300 217–247 –30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik