NFL: megint kapott két 3. kört a Patriots – teljes a drafttábla!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 16:35
null
A Chiefsszel bajnok Tyrann Mathieu-ért járt a legjobb kompenzációs pick (Fotó: AFP)
Kiosztották a kompenzációs draftjogokat, így teljessé vált a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseményének számító játékosbörze teljes táblája. A New England Patriots négy extra választási jogot is kapott.

 

A kompenzációs választási jogokat azok a csapatok kapják, amelyek az előző évi szabadügynökpiacon több játékost vesztettek, mint amennyi hozzájuk érkezett (3–7. kör között lehet részesülni belőlük, mindig az eredeti 32 választás után). Azok az együttesek is kompenzálásban részesülnek továbbá, akiknél ez a két szám megegyezik, de értékesebb játékosokat vesztettek – igaz, ezeket csak a 7. körben, a többi kompenzációs pick után kapják meg.

A 32 ilyen módon maximálisan kiosztható választási jogból 2020-ben tíz 3. körös, nyolc 4. körös, két 5. körös, három 6. körös és kilenc 7. körös lett.

A legkorábbit, a 3. kör 33. választási jogát – összességében ez a 97. pick lesz – a Houston Texans kapta Tyrann Mathieu elvesztése miatt, majd a következő három húzásból kettő is a Patriotsé lehet (Trey Flowers és Trent Brown okán).

A Hazafiak a 6. körben is kaptak még két húzási lehetőséget, így a New England idén is négy kompenzációs picket kapott (és idén is van közte két 3. körös), a Giants, a Vikings, a Broncos, a Texans, a Seahawks és az Eagles pedig hármat-hármat.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos egy helyen itt!

ITT A TELJES KOMPENZÁCIÓS LISTA!




A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. Indianapolis Colts
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Buffalo Bills
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik