NFL: megállíthatatlanul robog a Texans a rájátszás felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 07:08
null
Sorozatban nyolcadszor győzött a Houston Texans (Fotó: Getty Images)
A Houston Texans 34–17-re legyőzte a Tennessee Titanst az NFL 12. fordulójának záró mérkőzésén, a Hétfő esti rangadón.

Jól kezdett a Tennessee, az első negyedet 10–7-es előnnyel zárta, ezt követően viszont visszaesett a gárda támadójátéka, s három negyed alatt mindössze hét pontra futotta – érdekesség, hogy Marcus Mariota, a Titánok irányítója félelmetes mutatókkal zárt, 23 átadásából 22 sikeres volt, 303 passzolt yardja mellett két TD-átadása is volt!

Mindez azonban sokat nem ért, a Texans ugyanis brillírozott, főként a nagy villanásainak köszönhetően: Deshaun Watson megiramodásait nem tudták levédekezni a vendégek, a második negyedben ráadásul Lamar 97 yardos touchdownt futott, ami mentálisan megroppantotta a Titanst.

Watson végül két passzolt és egy futott hatpontossal zárta az estét, mindeközben pedig a houstoni védelem is remekelt, J. J. Watt 1.5 sacket mutatott be, vezetésével a védőfal és a linebacker sor (front seven) teljesen leradírozta a Tennessee futójátékát.

A Texans simán, 34–17-re nyert, és zsinórban a nyolcadik győzelmét aratta – sosem volt még példa arra, hogy egy gárda a 0–3-s szezonkezdet után sorozatban nyolc diadalt arasson.


Nem mellesleg a Houston sikerrel búcsúztatta el tulajdonosát, Bob McNairt, aki néhány napja hunyt el. McNair 81 esztendős volt.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2018. 11. 22., 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears 16–23
2018. 11. 22., 22.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins 31–23
2018. 11. 23., 2.20 New Orleans Saints–Atlanta Falcons 31–17
2018. 11. 25., 19.00 Baltimore Ravens–Oakland Raiders 34–17
2018. 11. 25., 19.00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars 24–21
2018. 11. 25., 19.00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks 27–30
2018. 11. 25., 19.00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns 20–35
2018. 11. 25., 19.00 New York Jets–New England Patriots 13–27
2018. 11. 25., 19.00 Philadelphia Eagles–New York Giants 25–22
2018. 11. 25., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers 27–9
2018. 11. 25., 22.05 Los Angeles Chargers–Arizona Cardinals 45–10
2018. 11. 25., 22.25 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers 24–17
2018. 11. 25., 22.25 Indianapolis Colts–Miami Dolphins 27–24
2018. 11. 26., 2.20 Minnesota Vikings–Green Bay Packers 24–17
2018. 11. 27., 2.15 Houston Texans–Tennessee Titans 34–17
Szabadnaposok: Kansas City Chiefs, Los Angeles Rams
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik