NFL: Matt Ryan a top 10 kapujában, a Patriots a legkegyetlenebb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 20:11
null
A Patriots védelme gyakorlatilag lenullázta a Pittsburgh védelmét (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2019-es idényének 1. fordulója remek irányítóteljesítményeket hozott, hogy mást ne mondjunk, két játékos is tökéletes irányítómutatóval zárt! A péntek hajnalban rajtoló második forduló előtt összegyűjtöttük a legérdekesebb statisztikákat, és a tippek természetesen ezúttal sem maradtak el.

 


BILL BELICHICK 2000-ES LÉPÉSE ÓTA NEM VOLT OLYAN, AMIT MOST BILL BELICHICK TETT!

Kicsit misztikusan hangzik, de jóval egyszerűbb a sztori: az Antonio Brownt megszerző New England Patriots egy 2021-es 6. körért elcserélte Demaryius Thomast a rendkívül telített elkapó posztról – a New York Jetshez. Na mármost ez azért érdekes, mert a két csapat között azóta nem volt csere, hogy Bill Belichick New Englandbe érkezett, ezzel rögvest otthagyva a jetses állását. Akkor a New York-i csapat egy 1. körös kompenzációt kapott, de aligha kell mondani, hogy a cserével a New England remekül járt – hiszen a Hazafiak azóta hat bajnoki címet szereztek.

SUGGS A 12., WAKE: 100!

Két veterán irányítósiettetőnek is erős hétvégéje volt, Terrell Suggs a Lions ellen két sacket mutatott be, így már 134.5-nél jár, ezzel a 12. helyre lépett fel az örökranglistán. Az újabb kapaszkodásra neki egész jó sansza van, tekintve, hogy még a hatodik helyen álló Michael Strahan (141.5) sincs messze.

A 37 éves Cameron Wake későn érőként (csupán 27 évesen került a ligába) alaposan belehúzott, a Cleveland elleni 2.5 sackjével pedig az aktív játékosok közül másodikként átlépte a 100-as határt (100.5). Rajta kívül Von Miller (98) és J. J. Watt (92) is jó eséllyel indul arra, hogy még idén átjusson a 100-as határon, míg Clay Matthewstól (84.5) és Ryan Kerrigantől (84.5) már óriási idény kellene ugyanehhez.

A RAIDERS-ÚJONC A LEGENDÁS LT-T IDÉZTE

A Raiders első körös futója, Josh Jacobs 113 összyarddal (85 futott és 28 elkapott) és két touchdownnal kezdte az NFL-karrierjét. Előtte legutóbb a Chargers legendája, LaDainian Tomlinson volt arra képes, hogy 100 összyard felett és két futott touchdownnal kezdje a karrierjét, még 2001-ben.



DREW BREES 49. ALKALOMMAL IS MEGCSINÁLTA!

A rendkívül kiélezett végjátékot hozó Saints–Texans meccset végül előbbi nyerte meg, Drew Brees pedig már 49. alkalommal vezetett győztes támadósorozatot a negyedik negyed végén vagy a hosszabbításban. Ezzel a második helyen áll az örökranglistán Peyton Manning (54) mögött. A dobogóra még Dan Marino fér fel (47), az aktív játékosok közül Tom Brady (44) és Ben Roethlisberger (42) van még 40 felett.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2019-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

BIG BEN NULLÁZVA, COUSINS AZ ÚJ VEZETŐ!

De ha már Big Ben szóba jött... A New England otthonában nagy vereségbe beleszaladó Steelers soraiban a 216 passzolt yarddal záró Ben Roethlisberger majdnem két év (2017 októbere) óta először jött le úgy a pályáról, hogy egyetlen átadásából sem lett TD, így a vonatkozó szériája megállt 26 meccsnél. A liga leghosszabb élő szériája pillanatnyilag Kirk Cousinsé (17, Minnesota).

MATT RYAN: 47000! ÉS MÁR A TOP 10 KAPUJÁBAN

Az Atlanta Falcons irányítójának nagyon nehéz napja volt a Minnesota Vikings kőkemény védelme ellen, együttese végül két kései szépítés ellenére simán, 28–12-re kikapott. Az irányító neve mellé felkerülő 304 yard és 2 TD-passz viszont nem fest annyira vészesen, előbbivel pedig 47024-nél jár, amivel egyrészt az aktív játékosok közül hatodikként átlépte a 47 ezres határt, másrészt az örökranglistán megelőzte Frank Tarkentont (47003), és immár a 11. helyen áll. Ha a sérülések elkerülik, akkor még a top 10 is összejön idén, hiszen Warren Moon 49325-tel zárta a karrierjét, sőt, ha megismétli előző idényét (4924 yard volt, tehát még 4620 összejön), akkor a kilencedik John Elwayt (51475) is lepipálhatja 2019-ben.

PRESCOTT, LAMAR JACKSON: 158.3!

Két sokat kritizált irányítónak is kiemelkedő napja volt vasárnap, Dak Prescott (Dallas) 405 yardot és 4 TD-t passzolt a Giants elleni csoportrangadón, Lamar Jackson pedig már az első félidőben megrogyasztotta a Miami Dolphinst, ő végül 324 yarddal és 5 TD-vel zárt. Mindkét irányító tökéletes, 158.3-as irányítómutatót hozott össze az első héten!

A PATRIOTSNÁL NINCS KEGYETLENEBB CSAPAT A LIGÁBAN

Legalábbis a 2001-es idény óta. A Tom Brady színre lépése óta eltelt időszakban a New England a Steelers 33–3-as kiütésével már 26 meccset nyert meg legalább 30 pontos különbséggel. A második legjobb mutató ebben a kategóriában 14 ilyen összecsapás... Brady amúgy a 88. olyan mérkőzését játszotta, amelyen legalább 300 yardot passzolt, ennél csak Drew Brees (immár 116) és Peyton Manning (93-mal zárt) tud többet felmutatni.



DeSEAN JACKSON REMEK VISSZATÉRÉSÉVEL MÁR RANDY MOSS ELŐTT

Az Eagles 17 pontos hátrányból fordítva legyőzte a Redskinst, nagyban köszönhetően az 51 és 53 yardos touchdownt szerző DeSean Jacksonnak is. Ezzel már 31, legalább 50 yardos elkapott touchdownnál tart, Randy Mosst (29) a 3. helyre taszítva az örökranglistán. Az élen Jerry Rice áll (36).

FITZGERALD MÁR EGYEDÜL A HATODIK

Az Arizona Cardinals legendás elkapója, Larry Fitzgerald 36 évesen is tündökölt a Lions ellen, az első fordulóban 113 yardot és egy touchdownt szerzett. Ez utóbbival már 117-nél jár az alapszakaszban, így egyedül hatodik az örökranglistán – Antonio Gates hivatalosan még nem visszavonult játékos, ő 116-tal áll, de csapat nélkül. Az újabb előzéshez Fitzgeraldnak kimagasló idényt kellene teljesítenie, hiszen Marvin Harrison 128-cal zárt, viszont ezt követően Cris Carter (130) sem lenne messze. A dobogó alsó fokán Terrell Owens már 153-mal büszkélkedik, őt Randy Moss előzte meg kicsivel (156), az élen pedig (természetesen) toronymagasan Jerry Rice található (197).

A LoB ÉL! – CSAK MÁSHOL...

Két korábbi Seattle-zseni, Richard Sherman és Earl Thomas is interceptiont szerzett a hétvégén. A legendás Bumm-légió (Legion of Boom) két kiemelkedő tagja ugyanakkor már nem a Seahawksot erősíti, előbbi a csoportrivális San Francisco 49ers, utóbbi a Baltimore Ravens játékosa. Sherman ezzel már 33 labdalopásnál tart, ennél többet az aktív játékosok közül csak Reggie Nelson (38) és Aqib Talib (35) tud felmutatni, Thomas pedig 29-nél jár. Mindeközben a Seattle jelenlegi védelme 418 yardot engedett Andy Daltonnak, ebből az első két idényében összesen 210 elkapott yardot hozó (igaz, csak 16 meccsen játszott) John Ross egymaga 158 yardot szerzett.

MINEK NEKEM ELLENSÉG?

Ez nem biztos, hogy állandó rovat lesz az idén, de ha ilyen készségesen állnak hozzá a játékosok, még rendszer is lehet belőle.

A hétvégén két olyan jelenetet is láthattunk, ahol a csapattársaknak ellenfélre sem volt szükségük ahhoz, hogy ne legyen túl szerencsés a játék kimenetele. A Steelersnek nagyon nem ment a New England otthonában, ezt jelzi a 33–3-as Patriots-siker is, de kis túlzással tényleg az volt a legjobb emberfogás a nap során, amikor Mike Hilton és Steven Nelson egymást próbálták levédekezni a vörös zónában.



De ez még hagyján, mert ez azon kevés játékok egyike volt, amikor a védelemnek sikerült megakadályoznia az előrehaladást, sőt, Tom Bradyt sackelni tudták (ez volt az egyetlen ilyen alkalom). Az Arizona Cardinals meccsén bemutatkozott az 1/1-es Kyler Murray, aki nehézkes kezdés után végül azért belerázódott. A fiatal irányítónak nem volt könnyű dolga a gyengécske támadófal mögött, összesen ötször is sackelték. Már éppen írtuk volna, hogy a Lions védői, ám itt a kulcsjáték konkrétan J. R. Sweezyé volt, aki nagy igyekezetében gyakorlatilag a saját irányítóját borította a földbe.



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok:Andy Dalton (Cincinnati) 418
Futott yardok:Marlon Mack (Indianapolis) 174
Elkapott yardok:Sammy Watkins (Kansas City) 198

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Andy Dalton (Cincinnati) 418
Futott yardok:Marlon Mack (Indianapolis) 174
Elkapott yardok:Sammy Watkins (Kansas City) 198
Szerelések:Thomas Davis (LA Chargers), Jordan Hicks (Arizona), Josey Jewell (Denver), Cory Littleton (LA Rams) 14-14
Sackek:Devon Kennard (Detroit) 3
Interceptionök:Anthony Harris (Minnesota) 2

BÁTOR JÓSKA

Az idénynyitón a Chicago Bears védelme valóban 17 pont alatt tartotta az Aaron Rodgers vezette Green Bayt, más kérdés, hogy a Packersnek 10 is elég volt végül a sikerhez. A Vikingsé ugyancsak remekelt, a 21 távoli álomnak tűnt csak a Falconstól (28–12), a Patriots hozta a Steelers elleni nyitót, viszont a Broncos nem tudta meglepni meglepni a Raiderst (3/4).

Az új körre a Giants (0–1)–Bills (1–0) tűnik az egyik legszorosabb párharcnak, itt Jóska úgy véli, hogy az első forduló eredményeivel ellentétben előbbi nyer. Hasonló forgatókönyvet vár a Steelers (0–1)–Seahawkson (1–0), bár az fixnek tűnik, hogy a Seattle a legutóbbi két pittsburghi „ponttermését” alaposan felülmúlja – tekintve, hogy 2007-ben 21–0, 2011-ben 24–0 lett a vége...

A legpikánsabb ütközet egyértelműen a New Orleans Saints Los Angeles Rams elleni vendégjátéka lesz, hiszen ez a két gárda játszotta januárban a konferenciadöntőt, amelyen az akkor vendég Kosok hosszabbításban nyertek, míg a házigazdánál egy szabálytalanság elmaradt megítélését kérték számon a játékvezetőkön, ebből amúgy új szabály is született később. Merész tippelőnk úgy véli, hogy Drew Brees ezúttal nem tudja az első fordulóhoz hasonlóan győzelemre vezetni a csapatát, és legalább kétszer eladja a labdát.


TIPPELDE

Az első forduló utolsó mérkőzése Buday Zoltánnak és Kovács Sándornak jött ki legjobban, nekik ez már a 13. jó tippjük volt, így a Sport Tv szakkommentátor-párosa áll az élen az első kör után.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers 3–10
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams 27–30
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans 13–43
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs 26–40
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens 10–59
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons 28–12
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills 16–17
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins 32–27
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts 30–24 – h. u.
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals 21–20
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions 27–27 – h. u.
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants 35–17
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers 17–31
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers 33–3
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans 30–28
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos 24–16
2. FORDULÓ
2019. 9. 13., 2.20 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers
2019. 9. 15., 19.00 Baltimore Ravens–Arizona Cardinals
2019. 9. 15., 19.00 Cincinnati Bengals–San Francisco 49ers
2019. 9. 15., 19.00 Detroit Lions–Los Angeles Chargers
2019. 9. 15., 19.00 Green Bay Packers–Minnesota Vikings
2019. 9. 15., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2019. 9. 15., 19.00 Miami Dolphins–New England Patriots
2019. 9. 15., 19.00 New York Giants–Buffalo Bills
2019. 9. 15., 19.00 Pittsburgh Steelers–Seattle Seahawks
2019. 9. 15., 19.00 Tennessee Titans–Indianapolis Colts
2019. 9. 15., 19.00 Washington Redskins–Dallas Cowboys
2019. 9. 15., 22.05 Oakland Raiders–Kansas City Chiefs
2019. 9. 15., 22.25 Denver Broncos–Chicago Bears
2019. 9. 15., 22.25 Los Angeles Rams–New Orleans Saints
2019. 9. 16., 2.20 Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles
2019. 9. 17., 2.15 New York Jets–Cleveland Browns

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik