NFL: Mahomes igazi vezér volt, és túljutott a 10 000 yardon is

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 08:20
null
Patrick Mahomes (15) már látja, milyen megoldást választ (Fotó: Getty Images)
Patrick Mahomes vezérletével a Kansas City Chiefs 34–20-ra győzött a veretlenségét eddig szintén őrző Baltimore Ravens vendégeként a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) hétfő éjszakai mérkőzésén.

 

A Chiefs a nagyszünet előtt alapozta meg sikerét, 17 pontnyi előnnyel ment pihenőre – a Ravens korábban csupán egyszer állt ilyen rosszul az első félidő után olyan mérkőzésen, amelyen Lamar Jackson kezdett irányítóként –, és végül magabiztosan húzta be a harmadik strigulát a győzelmek rovatába.

A vendégek megállíthatatlan irányítója, Patrick Mahomes négy passzolt és egy futott TD-vel zárta a meccset. Karrierje során már nem először (egészen pontosan másodszor) ért el kétféle TD-t a hétfő éjszakai meccsek különleges „műfajában” – ilyesmire rajta kívül csak Drew Brees volt képes az NFL történetében.

Mahomes 385, Jackson 97 passzolt yarddal vonult le a csatamezőről. Kettejük eddigi összecsapásait mindig a Chiefs vezére nyerte meg (3–0).

S hogy ne feledkezzünk meg még valamiről: ezen a mérkőzésen jutott túl Mahomes a 10 000 passzolt yardos határon, amivel új ligarekordot ért el. Mindössze 34 mérkőzésre volt szüksége a határátlépéshez, ami kettővel kevesebb Kurt Warner eddigi rekordjánál.

Mahomes 10 310 yarddal pillanatnyilag az NFL-örökrangsor 190. helyén áll, Brees 78 176-tal vezet.

EZ A MAHOMES-ÁLOMPASSZ MECOLE HARDMANNEK MENT


NFL, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
2020. szeptember 29., 2.15Baltimore Ravens–Kansas City Chiefs20–34
Korábban közölt eredmények
2020. szeptember 25., 2.20 Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins 13–31
2020. szeptember 27., 19.00 Atlanta Falcons–Chicago Bears 26–30
2020. szeptember 27., 19.00 Buffalo Bills–Los Angeles Rams 35–32
2020. szeptember 27., 19.00 Cleveland Browns–Washington Football Team 34–20
2020. szeptember 27., 19.00 Minnesota Vikings–Tennessee Titans 30–31
2020. szeptember 27., 19.00 New England Patriots–Las Vegas Raiders 36–20
2020. szeptember 27., 19.00 New York Giants–San Francisco 49ers 9–36
2020. szeptember 27., 19.00 Philadelphia Eagles–Cincinnati Bengals 23–23
2020. szeptember 27., 19.00 Pittsburgh Steelers–Houston Texans 28–21
2020. szeptember 27., 22.05 Indianapolis Colts–New York Jets 36–7
2020. szeptember 27., 22.05 Los Angeles Chargers–Carolina Panthers 16–21
2020. szeptember 27., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions 23–26
2020. szeptember 27., 22.25 Denver Broncos–Tampa Bay Buccaneers 10–28
2020. szeptember 27., 22.25 Seattle Seahawks–Dallas Cowboys 38–31
2020. szeptember 28., 2.20 New Orleans Saints–Green Bay Packers 30–37

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik