NFL: Mahomes 2. negyedei>Garoppolo! Miami a 49ers bajnoki címét ígéri!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 11:51
Már csak egyet kell aludni, és végre eljön a várva várt nap, megrendezik a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2019-es idényének nagydöntőjét, az 54. Super Bowlt. A Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers összecsapása előtt a legérdekesebb statisztikákból válogattunk, és természetesen a „Montana Bowl” kapcsán sem maradnak el a tippek!

MINDEN AZ 54. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN! MINDEN AZ 54. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

MIAMI JÓ ELŐJEL A 49ERSNEK

A Miami Dolphins stadionjában hatodszor rendezik meg a Super Bowlt, érdekesség, hogy az első két alkalommal is érdekelt volt a mostani finalista San Francisco 49ers, sőt mindkettőt meg is nyerte. A Nemzeti Konferencia győztese nyerte a legutóbbi itteni Super Bowlt is, akkor a New Orleans Saints múlta felül az Indianapolis Coltsot, az NFC csapatai ennek ellenére csak 3–2-re vezetnek, mert közben 1999-ben a Denver Broncos, 2007-ben pedig a már említett Colts jutott a csúcsra.

HÁT MÉG AZ 57 SACK!

A San Francisco a playoffot is beleszámolva már 57 sacknél jár, ezzel vezeti a ligát. A 49ers a hetedik csapat az elmúlt 15 évben, amely legalább 55 sacket szerezve döntőbe jutott. Az előző hat mind megnyerte a Super Bowlt!



EDZŐK – RUTIN KONTRA FIATALSÁG


A két főedző között hatalmas a kor- és ebből adódóan a tapasztalatkülönbség is, hiszen a 61 éves Andy Reidnek ez már a 21. idénye ebben a tisztségben, a 40-et nemrégiben betöltő Kyle Shanahannek pedig ez még csupán a harmadik. Mindkettejüknek van már Super Bowl-tapasztalata, és mindkettőnek a New England Patriotscal szemben! Reid segédedzőként a Green Bayjel bajnok lett az 1997-es évad végén, de főedzőként az eddigi egyetlen nagydöntője során, a 2004-es idényben a Philadelphia trénereként nem tudta megakadályozni azt, hogy a Hazafiak négy év alatt harmadszor is bajnokok legyenek (21–24). Kyle Shanahannek az Atlanta Falcons támadó koordinátoraként volt már jelenése fináléban, akkor a Patriots a Super Bowlok történetének legnagyobb feltámadását bemutatva 28–3-as hátrányból nyert hosszabbításban 34–28-ra.

RÉGÓTA VÁRTAK ERRE

A Super Bowlt valaha már nyerő együttesek közül csupán a Jets vár régebb óta az ismétlésre, mint a Chiefs, a New York-i gárda az 1968-as idény végén szerezte eddigi egyetlen címét, a Kansas City pedig rögvest a következő kiírásban, így a Főnökök 50 éve várnak az újabb sikerre.



A San Francisco ezzel szemben már Super Bowl-győztesnek vallhatja magát, és egy mostani sikerrel beérhetné az örökranglista első helyén álló New England Patriots, Pittsburgh Steelers párost. De itt sem mostanában örülhettek a szurkolók, hiszen legutóbb az 1994-es kiírás nagydöntőjét nyerte meg a 49ers, vagyis 25 éve vár az újabb sikerre.

A Chiefs az 1966-os és az 1969-es kiírás után harmadjára jutott el a főmeccsig, a 49ers pedig az öt sikeres fellépés után a 2012-es bajnokság végén szerepelhetett a fináléban, akkor viszont a Baltimore Ravens örülhetett. Ez tehát már a hetedik nagydöntője lesz a gárdának, ez az ötödik legtöbb a ligában.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg az 54. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

MAHOMES 2. NEGYEDEI>GAROPPOLO ÖSSZESEN!

Két ellenkező stratégiát követő együttes csap össze, a Chiefs remek passzjátékára és a liga legjobb irányítójára, Patrick Mahomesra támaszkodik, a 49ers remek védelmére és elit futójátékára. Ez utóbbi annyira jól ment a Packers ellen, hogy Garoppolónak jószerével dolga sem volt. Ez meg is látszott a yardok számában, a Chiefs irányítója több yardot szerzett a playoff két meccsén a 2. negyedekben, mint Garoppolo a két meccsen összesen!



NEM JÓ ELŐJEL A CHIEFSNEK

A Kansas City a playoffot is beleszámítva játékainak 61.4 százalékából passzolt. Csak két csapat mutatott fel ennél is nagyobb arányt, a 2008-as Cardinals (63.1%) és a 2009-es Colts (62.8%). Kurt Warnerék és Peyton Manningék is kikaptak a döntőben...



AFC–NFC – 5–5 AZ UTÓBBI 10 ÉVBEN
Bár a 2010-es évek elején úgy tűnt, átrendeződés tapasztalható az NFL-ben, és az NFC csapatai törnek az uralomra, az utolsó tíz évet tekintve fej fej mellett állnak a felek.

2009: Colts–Saints17–31
2010: Steelers–Packers25–31
2011: Patriots–Giants17–21
2012:Ravens–49ers 34–31
2013: Broncos–Seahawks8–43
2014:Patriots–Seahawks 28–24
2015:Broncos–Panthers 24–10
2016:Patriots–Falcons 34–28 – h.u.
2017: Patriots–Eagles33–41
2018: Patriots–Rams 13–3

CSODÁS FELTÁMADÁS

A csapatok útjainál már részleteztük, milyen mélyről jött fel a 49ers. A San Francisco csupán a harmadik csapat lett, amely négy vagy annál kevesebb győzelmet elérve egy évvel később Super Bowlba tudott jutni.



MONTANA GARANTÁLJA A SIKERT!

A Hírességek Csarnokába beválasztott Joe Montana garantálja, hogy korábbi csapata nyeri meg a Super Bowlt! Persze ezzel olyan nagyot nem kockáztat, hiszen a San Francisco 49ersszel négy bajnoki címet szerző legenda pályafutása utolsó két évét a Chiefsnél töltötte, így a „Montana Bowlon” mindenképpen az egyik korábbi csapata ünnepelhet.



A WILD CARD KÖR LEGJOBBJAI
Passzolt yardok:Aaron Rodgers (Green Bay) 326
Futott yardok:Raheem Mostert (San Francisco) 220
Elkapott yardok:Davante Adams (Green Bay) 138

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Deshaun Watson (Houston) 635
Futott yardok:Derrick Henry (Tennessee) 446
Elkapott yardok:Davante Adams (Green Bay) 298
Szerelések:Logan Ryan (Tennessee) 25
Sackek:Frank Clark (Kansas City) 4
Interceptionök:Richard Sherman (San Francisco) 2

BÁTOR JÓSKA

Derrick Henry valóban 100 yard alatt maradt, a Titans pedig nem jutott be a döntőbe, a San Franciscónak viszont egyáltalán nem volt szüksége Jimmy Garoppolo passzjátékára a Super Bowlba jutáshoz (3/4.)

A döntőre természetesen a legkevesebb passzolt yardot engedő védelem és Patrick Mahomes csatáját kell kiemelni, a Chiefs üdvöskéje eljut ugyan 250 yardig, de legalább kétszer eladja a labdát. A San Francisco remeklő futójátéka ezúttal is eljut legalább 150 yardig, ez pedig sikert ér a 49ersnek.

TIPPELDE

A konferenciadöntők nem hoztak meglepetést, így az első hármas közötti differencia nem változott, viszont már csak Kun Zsoltnak és Török Dánielnek van esélye a győzelemre. Érdekesség, hogy a 49ers győzelme esetén az éllovas a harmadik helyen zárná a kiírást, hiszen ebben a szituációban Kovács Sándor is beelőzne.

NFL 2019, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2020. január 4. – január 5.)
AFC
New England Patriots (3.)–Tennessee Titans (6.)
13–20
Houston Texans (4.)–Buffalo Bills (5.) 22–19 – h. u.
NFC
New Orleans Saints (3.)–Minnesota Vikings (6.) 20–26 – h. u.
Philadelphia Eagles (4.)–Seattle Seahawks (5.) 9–17
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2020. január 11. – január 13.)
AFC
Baltimore Ravens (1.)–Tennessee Titans (6.) 12–28
Kansas City Chiefs (2.)–Houston Texans (4.) 51–31
NFC
San Francisco 49ers (1.)–Minnesota Vikings(6.) 27–10
Green Bay Packers (2.)–Seattle Seahawks(5.) 28–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2020. január 19. – január 20.)
AFC
Kansas City Chiefs (2.)–Tennessee Titans (6.) 35–24
NFC
San Francisco 49ers (1.)–Green Bay Packers (2.) 37–20
SUPER BOWL 54 (2020. február 3.)
Kansas City Chiefs (2.)–San Francisco 49ers (1.) 0.30*
*Hard Rock Stadium (Miami, Florida)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik