NFL: Bradyék véget vetettek a Green Bay veretlenségének

H. D., T. D.H. D., T. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 08:50
null
Cam Newton és a New England Patriots újabb vereséget szenvedett el (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a New England Patriots hazai pályán 18–12-re kikapott a Denver Broncostól, míg a Tampa Bay Buccaneers véget vetett a Green Bay Packers veretlenségének.

 


A VASÁRNAP KÉSŐ ESTI MÉRKŐZÉSEKEN

Az este egyik legjobban várt összecsapása meglepően sima végeredményt hozott, a Tampa Bay simán legyőzte a veretlenségét elveszítő Green Bayt. Habár a Packers az első negyedben 10–0-ra elhúzott, ezt követően már nem tudott pontot szerezni, míg a floridai csapat 28 egységgel válaszolt a második játékrészben. A Tampa teljesítményét elsősorban Ronald Jones 113 futott yardja és két hatpontosa alapozta meg, de a két klasszis irányító, Tom Brady és Aaron Rodgers közül is előbbi lehet büszkébb a maga teljesítményére – a hatszoros Super Bowl-győztes 166 yardja mellé két TD-passzt is kiosztott, míg Rodgers 160 yardot és két eladott labdát tud felmutatni.

A Miami Dolphins esélyt sem adott ellenfelének, az elsősorban Myles Gaskin futásaival operáló floridaiak lenullázták a New York Jetset. A Miami ezzel 3–3-ra javította a mérlegét, míg a Jets már 0–6-tal áll.

A San Francisco 49ers nyolc ponttal felülmúlta a Los Angeles Ramset, nem kis részben Jimmy Garoppolo kiváló teljesítményének (268 yard, 3 TD) köszönhetően. A San Francisco így feljött 3–3-ra, míg a Rams mérlege 4–2-re módosult.

A 19 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEKEN

Nem az irányítók meccse volt a New England Patriots–Denver Broncos találkozó, amelyen Drew Lock és Cam Newton is nulla touchdownpasszal és két interceptionnel zárt – igaz, utóbbi neve mellé legalább egy futott TD-t feljegyezhettünk. A pontszerzéshez azonban ez sem volt elég, mivel Brandon McManusnak hatból hat mezőnygólkísérlete sikeres volt, így a Broncos 18–12-re nyert.

A Tennessee Titans kis híján elveszítette a veretlenségét a Houston Texans elleni csoportrangadón, óriási hajrával azonban egyenlített, majd a hosszabbításban a győzelmet is kiharcolta (42–36). Mind a két irányító, Deshaun Watson és Ryan Tannehill 300 passzolt yard fölé jutott, valamint négy TD-passzt jegyzett a meccsen.

A Baltimore Ravens a nagyszünetben 17–0-ra, majd az utolsó negyed előtt 24–6-ra vezetett, a végén azonban izgulnia kellett: a Philadelphia Eaglesnek megvolt az esélye az egyenlítésre, ám Carson Wentz kétpontos kísérlete sikertelen volt, így a Ravens 30–28-ra nyert.

A bajnokságot vereséggel kezdő, azóta azonban négy mérkőzését is megnyerő Cleveland Brownsnak esélye sem volt a Pittsburgh ellen: a Steelers hazai pályán 38–7-re nyert, így őrzi a hibátlan mérlegét.

A New York Giants öt vereség után megszerezte idénybeli első győzelmét: a New York-i együttes hazai pályán 20ľ19-re gyűrte le a Washington Football Teamet (20–19). Szintén először nyert az Atlanta Falcons, amely a Minnesota Vikings vendégeként aratott 40–23-as győzelmet.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2020. október 18., 19.00 Indianapolis Colts–Cincinnati Bengals 31–27
2020. október 18., 19.00 Jacksonville Jaguars–Detroit Lions 16–34
2020. október 18., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons 23–40
2020. október 18., 19.00 New York Giants–Washington Football Team 20–19
2020. október 18., 19.00 Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens 28–30
2020. október 18., 19.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns 38–7
2020. október 18., 19.00 Tennessee Titans–Houston Texans 42–36 – h. u.
2020. október 18., 19.00New England Patriots–Denver Broncos
12–18
2020. október 18., 19.00 Carolina Panthers–Chicago Bears 16–23
2020. október 18., 22.05Miami Dolphins–New York Jets 24–0
2020. október 18., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Green Bay Packers 38–10
2020. október 19., 2.20 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 24–16
2020. október 19., 23.00Buffalo Bills–Kansas City Chiefs
2020. október 20., 2.15 Dallas Cowboys–Arizona Cardinals
Szabadnapos: Las Vegas Raiders, New Orleans Saints, Seattle Seahawks, Los Angeles Chargers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik