NFL: jön az újabb Eagles-csoda? Ma este kezdődik a rájátszás!

Vágólapra másolva!
2019.01.05. 14:37
null
Jön az újabb Eagles-csoda? Vagy ezúttal már az első körben elbukik a Philadelphia? (Fotó: Getty Images)
Szombat este a Houston Texans–Indianapolis Colts mérkőzéssel kezdetét veszi az NFL 2018-as idényének rájátszása, majd egyből ezt követően a Dallas Cowboys és a Seattle Seahawks is megküzd a továbbjutó helyért. A playoff előtt sem maradnak el a tippek!



BIG BEN ÉS MAHOMES IS 5000-ES LETT
Ben Roethlisberger 287 yarddal járult hozzá a Bengals legyőzéséhez, más kérdés, hogy ez is kevés lett végül a Steelersnek a playoffba jutáshoz. Ezzel 5129-cel zárt, így első alkalommal jutott 5000 fölé. Ezt megtette Patrick Mahomes is, a Raiders elleni 281 yardjával 5097-ig jutott. Az NFL történetében ezzel megszületett a 10. és a 11. 5000 passzolt yardos teljesítmény, egyedül Drew Breesnek sikerült ismételni, ő mondjuk ötször is átlépte ezt a határt.

MAHOMES A HARMADIK 50-ES

A Chiefs irányítója emellett két TD-passzt is adott, így 50-nel zárt, ezzel Peyton Manning (2013, 55) és Tom Brady (2007, 50) után harmadikként jutott el eddig egy játékos az alapszakaszban.

JULIO JONES: 1600 – ÁTLAGBAN!
Az Atlanta Falcons kiváló elkapója 138 yarddal és egy TD-vel zárta az idényt, így összességében 113 elkapásból 1677 yardig és nyolc hatpontosig jutott. Önmagában ez sem rossz, de még izgalmasabb, ha megnézzük az elmúlt öt szezonját: három meccs kihagyása ellenére 104.8 elkapást és 1598.8 yardot átlagolt idényenként! Az egy idényt tekintve a liga történetében 1602 yarddal már a legjobb húszban lehet szerepelni, neki pedig kis híján ez a kihagyott meccsekkel együtt is összejött, öt év átlagát tekintve!

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

MATT RYAN MÁR A 12. HELYEN
A Sólymok másik kiválósága, az irányító két TD-passzt osztott ki a szezonzárón, ezzel már 295-nél jár, és feljött az örökranglista 12. helyére, megelőzve Carson Palmert (294). Az aktív játékosok közül Drew Brees (520), Tom Brady (517), Philip Rivers (374), Ben Roethlisberger (363), Eli Manning (360) és Aaron Rodgers (338) előzi meg. A 11. helyen a 300-zal záró John Elway áll, vélhetően már nem sokáig.

AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok: Dak Prescott (Dallas) 387
Futott yardok: C. J. Anderson (LA Rams) 132
Elkapott yardok: George Kittle (San Francisco) 149

A kategóriák alapszakaszbeli első helyezettjei
Passzolt yardok:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh) 5129
Futott yardok:Ezekiel Elliott (Dallas) 1434
Elkapott yardok: Julio Jones (Atlanta) 1677
Szerelések:Darius Leonard (Indianapolis) 163
Sackek:Aaron Donald (LA Rams) 20.5
Interceptionök: Kyle Fuller (Chicago), Xavien Howard (Miami) 7, Damontae Kazee (Atlanta)



BÁTOR JÓSKA

Az AFC telitalálatos lett, bejött Jóska Chiefs, Patriots, Texans, Ravens, Chargers, Colts sorrendje. Az NFC-ben az első öt valóban megőrizte a helyét, de az utolsó helyre a Vikings helyett az Eagles jött be – egy rontással zárt tehát jósunk.

A wild card körben két meglepetést is szimatol az Amerikai főcsoportban: egyik házigazdát sem várja továbbjutónak! Pedig a Ravens nemrég Los Angelesben intézte el a Chargerst, a Texans pedig szintén legyőzte idegenbe riválisát – más kérdés, hogy Houstonban legutóbb is a Colts nyert.

Az NFC-ben a Bears 18 pont alatt tartja az Eaglest, ez elég lesz a győzelemhez, viszont a Cowboys nem bírja megállítani a lendületbe jövő Seahawksot.

TIPPELDE
Az alapszakasz utolsó fordulójában Herczeg Ádám és Török Dániel is 13–3-mal végzett, előbbi ezzel holtversenyben a második, Buday Zoltán előnye két pont. Innentől kicsit változik a menetrend, marad egy jó tipp–rossz tipp számláló, de lesz egy pontszámos is, amiben az alapszakasz jó tippjei 1 pontot érnek, a wild card kör jó tippjei 2 pontot (8), a konferencia-elődöntőké 3 pontot (12), a konferenciadöntőké 4 pontot (8), a Super Bowl győztesének eltalálása 5 pontot (5).

 

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
17. FORDULÓ
2018. 12. 30., 19.00 Buffalo Bills–Miami Dolphins 42–17
2018. 12. 30., 19.00 Green Bay Packers–Detroit Lions 0–31
2018. 12. 30., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars 20–3
2018. 12. 30., 19.00 New England Patriots–New York Jets 38–3
2018. 12. 30., 19.00 New Orleans Saints–Carolina Panthers 14–33
2018. 12. 30., 19.00 New York Giants–Dallas Cowboys 35–36
2018. 12. 30., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons 32–34
2018. 12. 30., 22.25 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 26–24
2018. 12. 30., 22.25 Denver Broncos–Los Angeles Chargers 9–23
2018. 12. 30., 22.25 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders 35–3
2018. 12. 30., 22.25 Los Angeles Rams–San Francisco 49ers 48–32
2018. 12. 30., 22.25 Minnesota Vikings–Chicago Bears 10–24
2018. 12. 30., 22.25 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals 16–13
2018. 12. 30., 22.25 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 27–24
2018. 12. 30., 22.25 Washington Redskins–Philadelphia Eagles 0–24
2018. 12. 31., 2.20 Tennessee Titans–Indianapolis Colts 17–33
NFL 2018, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2019. 1. 5. – 1. 6.)
AFC
Houston Texans (3.)–Indianapolis Colts (6.)
2019. 1. 5., 22.35
Baltimore Ravens (4.)–Los Angeles Chargers (5.) 2019. 1. 6., 19.05
NFC
Chicago Bears (3.)–Philadelphia Eagles (6.) 2019. 1. 6., 22.40
Dallas Cowboys (4.)–Seattle Seahawks (5.) 2019. 1. 6., 2.15
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2019. 1. 12. – 1. 13.)
AFC
Kansas City Chiefs (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.) 2019. 1. 12., 22.35
New England Patriots (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) 2019. 1. 13., 19.05
NFC
New Orleans Saints (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.) 2019. 1. 13., 22.40
Los Angeles Rams (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) 2019. 1. 13., 2.15
KONFERENCIADÖNTŐK (2019. 1. 20. – 1. 21.)
AFC
A magasabban rangsorolt továbbjutó (1/.2./3./4./5.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (2./3./4./5./6.) 2019. 1. 21., 0.40
NFC
A magasabban rangsorolt továbbjutó (1/.2./3./4./5.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (2./3./4./5./6.) 2019. 1. 20., 21.05
SUPER BOWL 53 (2019. 2. 4.)
Az AFC győztese (1./2./3./4./5./6.)–Az NFC győztese (1./2./3./4./5./6.) 0.30
*Mercedes-Benz Stadium (Atlanta, Georgia)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik