NFL: itt az új rekorder! Russell Wilson megegyezett a Seattle-lel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.16. 11:10
null
Russell Wilson hosszabbított a Seattle Seahawksszal (Fotó: AFP)
Fellélegezhetnek a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Seattle Seahawks szurkolói, a csapat megállapodott irányítójával, Russell Wilsonnal szerződése meghosszabbításáról.

 


A 30 éves irányítót a 2012-es játékosbörzén csupán a 3. körében választották ki, ennek ellenére hamar kiverekedte magának a kezdőposztot Seattle-ben, ahol a második idényében már bajnoki címet szerzett – köszönhetően persze nagyban a liga legjobb védelmének is.

A futásokkal is rendkívül veszélyes (hét idénye alatt 645 megiramodásból 3651 yardot és 16 TD-t szerzett) irányító eddig az alapszakaszban 3261 passzkísérletéből 2095-öt juttatott társai kezébe, 25 624 yarddal és 196 touchdownnal áll, ehhez képest kifejezetten kevés, csupán 63 interception áll a neve mellett.

Wilsont hatszor is beválasztották az év gálamérkőzésére, a Pro Bowlra (csupán 2016-ban maradt ki), a 2015-ös idényben az övé volt a legjobb irányítómutató a ligában (110.1 és a karrierátlagot tekintve is parádésan áll, 100.3-mal), 2017-ben pedig a legtöbb touchdownpassz (34).

Wilson szerződése a 2019-es idény után járt volna le, most négy évvel hosszabbított, ezen idő alatt 140 millió dollárt kereshet, a 35 milliós éves átlag pedig a liga történetének legjobban fizetett játékosává teszi. A szerződéséből összesen 107 millió a garantált tartalom – 65 milliót már az egyezség aláírásakor meg is kap.

 




Hír még a ligával kapcsolatban, hogy négy évvel meghosszabbította a szerződését a Minnesota Vikings klasszis elkapója, Adam Thielen, az előző két idényben 2649 yardot és 13 TD-t szerző játékos új egyezsége 2024-ben jár le, 64 millió dollárért írt alá, ebből 35 millió a garantált tartalom.

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik, egy helyen!

 

A TOP 10 NFL-ÁTLAGFIZETÉS
JÁTÉKOS CSAPAT MIKOR TELJES FIZETÉS GARANTÁLT ÉV ÁTLAG KOR
1. Russell Wilson
Seahawks
2019
140 000 000
107 000 000
435 000 000
30
2. Aaron RodgersPackers2018134 000 000100 000 0004
33 500 00035
3. Matt Ryan Falcons 2018 150000000 100000000 5 30000000 33
4. Kirk Cousins Vikings 2018 84000000 84000000 3 28000000 30
5. Jimmy Garoppolo 49ers 2018 137500000 74100000 5 27500000 27
6. Matthew Stafford Lions 2017 135000000 92000000 5 27000000 31
7. Drew Brees Saints 2018 50000000 27000000 2 25000000 40
Derek Carr Raiders 2017 125000000 70200000 5 25000000 28
9. Andrew Luck Colts 2016 122970000 87000000 5 24594000 29
10. Alex Smith Redskins 2018 94000000 71000000 4 23500000 34
Khalil Mack
Bears 2018 141 000 000
90 000 000
6 23 500 000 28
A sportrac.com adatai

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik