A 34 éves játékos csapata vasárnap esti, Houston Texans elleni mérkőzésén sérült meg, amikor a harmadik negyedben két védő esett rá. A sokkoló felvételeken jól látszik, ahogy Smith lába eltört az ütközésnél.
Az orvosi diagnózis sem váratott magára sokáig: a Redskins hivatalos közleménye szerint Alex Smithnek a sípcsontja és a szárkapocscsontja is eltört.
Úgy tűnik, hogy átok ül a washingtoni irányítókon, megdöbbentő ugyanis, hogy napra pontosan 33 évvel ezelőtt Joe Theismann ugyanebben a stadionban, ugyanígy a jobb lábán szenvedett kísértetiesen hasonló sérülést, amikor 1985. november 18-án, a Giants klasszisa, Lawrence Taylor beledöngölte a földbe.
Ám nem csak a dátum függ össze: ahogy Smitht, úgy Theismannt is a 40 yardos vonalon érte a sérülés, s ahogy a 33 évvel ezelőtti találkozó, úgy a vasárnapi is 23–21-es végeredménnyel zárult! És ha ez nem lenne elég, akkor mindez még tovább tetézhető, hiszen míg Theismannt egy háromszor is az év védőjének megválasztott klasszis szerelte, addig Smithre két védő esett rá – az egyikük az a J. J. Watt volt, akit karrierje során eddig szintén háromszor választottak meg az idény legjobb védőjátékosának.
Joe Theismannak a sérülés a pályafutásába került, soha többé nem léphetett már pályára, s könnyen lehet, hogy Alex Smith is hasonló sorsra jut – a bennfentesek szerint egyelőre nem tudni, hogy Smith folytathatja-e a profi karrierjét.
11. FORDULÓ | ||
2018. 11. 18., 22.05 | Arizona Cardinals–Oakland Raiders | 21–23 |
2018. 11. 18., 22.05 | Los Angeles Chargers–Denver Broncos | 22–23 |
2018. 11. 18., 22.25 | New Orleans Saints–Philadelphia Eagles | 48–7 |
2018. 11. 19., 2.20 | Chicago Bears–Minnesota Vikings | 25–20 |
2018. 11. 16., 2.20 | Seattle Seahawks–Green Bay Packers | 27–24 |
2018. 11. 18., 19.00 | Atlanta Falcons–Dallas Cowboys | 19–22 |
2018. 11. 18., 19.00 | Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals | 24–21 |
2018. 11. 18., 19.00 | Detroit Lions–Carolina Panthers | 20–19 |
2018. 11. 18., 19.00 | Indianapolis Colts–Tennessee Titans | 38–10 |
2018. 11. 18., 19.00 | Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers | 16–20 |
2018. 11. 18., 19.00 | New York Giants–Tampa Bay Buccaneers | 38–35 |
2018. 11. 18., 19.00 | Washington Redskins–Houston Texans | 21–23 |
2018. 11. 20., 2.15 | Los Angeles Rams–Kansas City Chiefs | |
Szabadnaposok: Buffalo Bills, Cleveland Browns, Miami Dolphins, New England Patriots, New York Jets, San Francisco 49ers | ||
AZ ÁLLÁS |