NFL: hiába fordított egy negyed alatt a Bears, a Raiders nyert

Vágólapra másolva!
2019.10.06. 22:38
null
Robinson II (fehérben) két elkapott TD-je nem ért végül győzelmet (Fotó: Getty Images)
A 2019-es NFL-idényben először látogatott Londonba a liga: a vasárnap esti meccsek közül Oakland Raiders–Chicago Bears találkozót rendeztek, amely igazán fordulatos küzdelmet hozott, s a Raiders harcolta ki a győzelmet a Tottenham Stadion első NFL-meccsén.

Az idén összesen négy mérkőzést rendeznek Londonban, az első pedig éppen a vasárnap esti Oakland Raiders–Chicago Bears volt, amelynek első negyede nem hozott pontot – bár egyértelműen fölényben volt a Raiders.

A másodikban aztán már pontot is láthatott a majdnem telt házas Tottenham Hotspur Stadion 60 463 nézője: Josh Jacobs és DeAndre Washington futott TD-i után a mindkét extra pontot berúgó Daniel Carlson 41 yardos mezőnygólját követően 17–0-s Raiders vezetéssel mentek a nagyszünetre a csapatok.

A harmadik negyedben aztán még nagyobbat virított az addig önmagát nem találó Bears támadóegysége: David Montgomery futott TD-jével kezdődött a játékrész elején a felzárkózás, aztán a végén jött Chase Daniel és két perc alatt kiszórt két TD-passzt Allen Robinson II-nak, s miután mindhárom extra pont jó volt Eddy Pineirtól, így 21–17 állt a negyedik negyed előtt az eredményjelzőn.

Amelyben sokáig úgy tűnt, behúzza a meccset a Bears, ám 2-minute-warning után három másodperccel jött az újabb fordulat: Josh Jacobs két yardról remekül ugrott át a gólvonalon összekapaszkodó tömeg fölött.

Ezzel kialakult a Raiders győzelmét jelentő 24–21-es végeredmény, vagyis véget ért a Chicago három meccset számláló sikersorozata.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
Carolina Panthers–Jacksonville Jaguars 34–27
Cincinnati Bengals–Arizona Cardinals 23–26
Houston Texans–Atlanta Falcons 53–32
New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 31–24
New York Giants–Minnesota Vikings 10–28
Oakland Raiders–Chicago Bears 24–21
Philadelphia Eagles–New York Jets 31–6
Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens 23–26 – hosszabbítás után
Tennessee Titans–Buffalo Bills 7–14
Washington Redskins–New England Patriots 7–33

KÉSŐBB
22.05:
Los Angeles Chargers–Denver Broncos
22.25: Dallas Cowboys–Green Bay Packers (Tv: Sport2)
Hétfő, 2.20: Kansas City Chiefs–Indianapolis Colts (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik