NFL: hiába az óriási bírói hiba, nem játsszák újra a Saints–Ramset

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.01. 09:45
Egy amerikai szövetségi bíróság csütörtökön elutasította az arra vonatkozó kérelmet, hogy játékvezetői hiba miatt rendeljék el a New Orleans Saints–Los Angeles Rams főcsoportdöntő újrajátszását a profi amerikaifutball-ligában (NFL).

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, s a Saints bérletes szurkolói pert indítottak a louisianai állami bíróságon: azt szerették volna elérni, hogy játsszák újra a találkozót. A liga a szövetségi bíróság elé vitte az ügyet, az pedig úgy határozott: a mérkőzés közben a játékvezetők feladata lett volna felülbírálni a rossz ítéletet, utólag az NFL vezetőjének, Roger Goodellnek erre nincs lehetősége.

Az NFL első embere a héten azt mondta, a játékvezetőknek „jelezniük kellett volna a szabálytalanságot”.

Az NFL részéről a döntés után úgy nyilatkoztak, a bajnokság 99 éves történetében még sohasem volt példa arra, hogy újrajátszanak egy mérkőzést, „hiába volt háború, természeti katasztrófa, terrorizmus vagy járvány”.

A Nemzeti Főcsoport január 20-i fináléjában a hazai pályán játszó Saints a vezetés megszerzéséért támadott, amikor kevesebb mint két perccel a találkozó vége előtt, a célterülettől alig néhány yardra a Rams szélső védője, Nickell Robey-Coleman legázolta Tommylee Lewis elkapót, még jóval az előtt, hogy a labda odaért volna. Ez szabálytalan, ráadásul fejjel ütközött ellenfele sisakjának, ami szintén büntetendő. A bírók ugyanakkor nem fújtak, a Saintsnek pedig mezőnygólt kellett rúgnia.


A Rams később kiegyenlített, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte (26–23), így bejutott a hétfő hajnali Super Bowlba, ahol a New England Patriotscal találkozik.

NFL 2018, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2019. január 5. – január 6.)
AFC
Houston Texans (3.)–Indianapolis Colts (6.)
7–21
Baltimore Ravens (4.)–Los Angeles Chargers (5.)17–23
NFC
Chicago Bears (3.)–Philadelphia Eagles (6.)15–16
Dallas Cowboys (4.)–Seattle Seahawks (5.)24–22
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2019. január 12. – január 13.)
AFC
Kansas City Chiefs (1.)–Indianapolis Colts (6.)31–13
New England Patriots (2.)–Los Angeles Chargers (5.)41–28
NFC
New Orleans Saints (1.)–Philadelphia Eagles (6.)20–14
Los Angeles Rams (2.)–Dallas Cowboys (4.)30–22
KONFERENCIADÖNTŐK (2019. január 20. – január 21.)
AFC
Kansas City Chiefs (1.)–New England Patriots (2.)31–37 – h. u.
NFC
New Orleans Saints (1.)–Los Angeles Rams (2.)23–26 – h. u.
SUPER BOWL 53 (2019. február 4.)
New England Patriots (2.)–Los Angeles Rams (2.)0.30
*Mercedes-Benz Stadium (Atlanta, Georgia)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik