NFL: félmillió dollárért kelt el Brady „utolsó” labdája

Vágólapra másolva!
2022.03.14. 15:59
null
Tom Brady majdnem utolsó TD-passzos labdája félmillió dollárt ért (Fotó: Getty Images)
A vevő szempontjából a „legrosszabb” pillanatban zárták le az aukciót, amelyen az a labda talált gazdára, amellyel az amerikai futball egyik legnagyobb irányítója, Tom Brady mindeddig utolsó touchdownpasszát dobta.

 

A Lelands aukciós ház beszámolója szerint a játékszerre múlt héten 100 ezer dollárról indult a licit és végül egy ismeretlen vevő 518 268 dollárért (körülbelül 180 millió forint) jutott hozzá.

A nyertes ajánlattevő szombaton még nem tudhatta, hogy a 44 éves legenda vasárnap, mindössze hat hét „nyugdíj” után bejelenti visszatérését.

Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as szerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak.

A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban – TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

Brady január 23-án játszotta eddigi utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a későbbi bajnok Los Angeles Ramsszel szemben.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik