Hiába volt jó a Bears védelme, Packers-siker a 100. NFL-idény rajtján

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 01:05
null
Aaron Rodgersnek nem volt sok nyugta, de a Packers így is győzni tudott (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2019-es idénye, egyben a 100. kiírás a Green Bay Packers 10–3-as, chicagói győzelmével rajtolt el.

 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Chicago Bears–Green Bay Packers 3–10 (3–0, 0–7, 0–0, 0–3)

Hét hónap után ismét tétmérkőzést rendeztek az NFL-ben, februárban minden idők legpontszegényebb Super Bowljában a New England Patriots 13–3-ra legyőzte a Los Angeles Ramst.

Ezúttal az Aaron Rodgers vezette Green Bay a liga egyik legjobb védelmével bíró Chicago vendége volt, az pedig már a meccs elején egyértelmű volt, hogy nem lesz könnyű meccse a Packers-irányítónak: az első két támadósorozatban –17 yardig jutott a vendégcsapat, amely megúszta egy mezőnygóllal az első negyedet (3–0).


Ezt követően éledezni kezdett a liga egyik legjobb irányítója, Valdes-Scantling 47 yardos elkapása után jó helyzetbe került a Packers, Jimmy Graham tocuhdownjával pedig fordított is (3–7).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2019-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ekkor nagyjából senki sem sejtette, hogy ez lesz az egyetlen touchdown a meccsen...

Óriási védelmi csata alakult ki a pályán, a Packers próbálta húzni az időt, a Bears nem tudott igazából haladni, amikor pedig a Green Bay lódult meg, sokáig valami miatt mindig elmaradt a pontszerzés.

A hajrában aztán jött Crosby mezőnygólja, így 3–10-re módosult az állás, de a Chicago szépen ment előre egészen addig, amíg Trubisky korábbi csapattársát, Amost meg nem találta egy passzal. Bár a házigazda még egyszer visszakapta a labdát, az utolsó másodpercekben ezzel már nem tudott élni, így az NFL még pontszegényebb meccsel tért vissza, mint amilyet legutóbb láthattunk.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers 3–10
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs Tv: Sport2
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants Tv: Sport2
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers Tv: Sport2
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans Tv: Sport2
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos Tv: Sport2
A TELJES MENETREND ITT!



A közvetítő modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet...


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik