NFL: Brees sérültlistán, legalább három meccsről lemarad

Vágólapra másolva!
2020.11.21. 19:00
null
Drew Breesnek legalább három meccset kell kihagynia (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints sérültlistára helyezte kezdő irányítóját, Drew Breest, aki így nem léphet pályára a következő három fordulóban.

 

Mint ismert, a Szentek passzkirálya még a Buccaneers elleni csoportmeccsen sérült meg először (három bordája tört el), majd a 49ers ellen a jobb oldali bordák közül kettő megsérült, átszúrta a tüdejét, és légmell alakult ki nála.

A kezdeti optimista hírek 2-3 hetes kihagyásról szóltak, a sérültlistára tételével viszont biztossá vált, hogy legalább három meccsről lemarad Brees.

Tavaly öt találkozót kellett kiülnie hüvelyujjsérülése miatt, akkor Teddy Bridgewater pótolta őt – megfelelően –, most Taysom Hill vagy Jameis Winston kaphatja meg a lehetőséget.

Az NFL bennfentese arról számolt be, hogy Hill lesz a kezdő a Falcons ellen, mivel csak ő kapott lehetőséget a kezdőcsapattal a gyakorlások során.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2020. november 20., 2.20 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 28–21
2020. november 22., 19.00 Baltimore Ravens–Tennessee Titans
2020. november 22., 19.00 Carolina Panthers–Detroit Lions
2020. november 22., 19.00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles
2020. november 22., 19.00 Houston Texans–New England Patriots
2020. november 22., 19.00 Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers
2020. november 22., 19.00 New Orleans Saints–Atlanta Falcons
2020. november 22., 19.00 Washington Football Team–Cincinnati Bengals
2020. november 22., 22.05 Denver Broncos–Miami Dolphins
2020. november 22., 22.05 Los Angeles Chargers–New York Jets
2020. november 22., 22.25 Indianapolis Colts–Green Bay Packers
2020. november 22., 22.25Minnesota Vikings–Dallas Cowboys
2020. november 23., 2.20 Las Vegas Raiders–Kansas City Chiefs
2020. november 24., 2.15 Tampa Bay Buccaneers–Los Angeles Rams
Szabadnapos: Buffalo Bills, Chicago Bears, New York Giants, San Francisco 49ers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik