NFL: Brees a liga új passzkirálya, de Brady is rekordot döntött

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 12:22
null
Immár Drew Brees a NFL passzkirálya!
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójában megtörtént a trónfosztás, immár Drew Brees a liga passzkirálya, de jutott fontos mérföldkő Aaron Rodgersnek és Tom Bradynek is.


DREW BREES AZ ÚJ RANGLISTAVEZETŐ!
Kedd hajnal óta a New Orleans Saints irányítója tartja az alapszakasz során szerzett passzolt yardok rekordját. Breesnek 201 yardra volt szüksége a csúcshoz, ezt pedig már az első félidőben elérte. Első TD-passzával előzte meg Brett Favre-ot (71 838), a másodikkal pedig Peyton Manninget (71 940), végül pedig 72 103-nál állt meg. Mármint a hétfő esti rangadón, mert még nagyon messze a vége...

BREES-CSÚCSOK MÉG
Brees a 111. 300 yardos meccsét játszotta, ezzel természetesen szintén ranglistavezető. A nevéhez fűződik még az egy idényben belül játszott 300 yardos meccsek rekordja (13, 2011-ben), a legtöbb 300 yardos meccs zsinórben (kétszer is kilencig jutott), az idény során bemutatott legjobb passzpontosság (72 százalék, 2017-ben), az egy meccsen adott legtöbb TD-passz (7, ez speciel holtversenyes), a legtöbb egymást követő meccs TD-passzal (54) és a legtöbb pontos meccs a karrier során (jelenleg 6370).

RODGERS: 40 000!
A Green Bay irányítója, Aaron Rodgers Breestől még jócskán elmarad, de így is szép határhoz ért: a Lions elleni 442 yardjával már átlépte a 40 ezres mérföldkövet (40 074). Az aktív játékosok közül Brees (72 103) mellett Tom Brady (67 418), Eli Manning (53 063), Ben Roethlisberger (52 729), Philip Rivers (51 843) és Matt Ryan (43 397) előzi csak meg.

ÓRIÁSI JETS-JÁTÉKOK
A New York-i gárda 77 yardos futott és 76 yardos elkapott TD-t is szerzett a Broncos elleni meccs második negyedében, legutóbb 1972-ben a Baltimore Colts ellen szerzett két, legalább 75 yardos támadó TD-t a csapat. Az együttes ráadásul az utolsó másodpercekben egy 100 yard feletti TD-t is szerezhetett volna, de Marcus Maye 104 yardos visszahordását fél yardra a gólvonaltól megállították, így maradt a 34–16. Isaiah Crowell szenzációsan játszott a meccsen, 15 futásból 219 yardig jutott, ezzel új klubcsúcsot állított fel.

Maye felesleges visszafutása



BORTLES ÚJABB TD-PASSZA – AZ ELLENFÉLNEK
Blake Bortles 2014-es debütálása óta már 71 interceptionnél jár, amivel vezeti ezt a kevéssé szép rangsort. Az elsőből ráadásul újra touchdownt szerzett az ellenfél, ez már a 13. pick-sixe volt, ezzel szintén ligaelső.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

BECKHAM ELŐTT LEGUTÓBB 1959-BEN VOLT ERRE PÉLDA!
A Giants kiváló elkapója 8 elkapásból 131 yardig és egy touchdownig jutott a Panthers ellen, valamint volt egy 57 yardos passzolt(!) hatpontosa is. Előtte Giants-játékosként legutóbb Frank Gifford szerzett elkapott és passzolt touchdownt is ugyanazon a meccsen – még 1959-ben!

MÁR MEGINT A GIANTS ELLEN...
A meccset így is a Panthers nyerte meg, méghozzá Graham Gano 63 yardos mezőnygóljával. Ez volt a harmadik 60 yard feletti, meccsnyerő mezőnygól az előző szezon kezdete óta – ebből pedig a második a New York-i csapat ellen.

THIELEN ELKÉPESZTŐ RAJTJA
Szinte hihetetlen, de eddig még senki sem volt arra képes a Super Bowl-érában, hogy az idény első öt meccsén egyaránt 100 elkapott yard felett zárjon. De csak eddig! Adam Thielen ugyanis tovább remekel a Minnesotában, a Vikings kiválósága 102, 131, 105 és 135 yard után az Eagles ellen 116-ig jutott. Érdekesség, hogy az így jegyzett 589 yardja sem elég jelenleg az első helyhez, mivel a legutóbbi két meccsén 320 (169, 151) yardig jutó DeAndre Hopkins jelenleg 594-gyel áll.

TOVÁBBRA SINCS SZERENCSE BRADY ELLEN
A Patriots sorozatban a nyolcadik meccsét nyerte meg a Colts ellen, átlagban 40.375 pontot szerezve és meccsenként 18.375 ponttal nyerve. Andrew Luck hatodszor nézett farkasszemet Tom Bradyvel, mérlege pedig 0–6-ra módosult. Még így is jobban áll mondjuk, mint Philip Rivers, aki eddigi mind a hét meccsén alulmarad Bradyvel szemben (0–7).

BRADY: 500! 71.!
Az Indianapolis elleni 3 TD-passzával már 500-nál jár az alapszakaszban Brady, így Peyton Manning (539) és Brett Favre (508) után harmadikként érte el ezt a határt – Drew Brees is hamarosan követi őt (499). A harmadik TD-passzát a csapat új elkapója, Josh Gordon jegyezte – Randy Mosst idézve –, a Cleveland korábbi játékosa lett a 71. játékos, aki az alapszakaszban TD-passzt kapott Bradytől, ezzel Vinny Testaverde-t (70) a második helyre taszítva immár egyedül vezeti ezt a listát.

Az 500. TD-passz, a 71. célpontnak



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok:Aaron Rodgers (Green Bay) 442
Futott yardok:Isaiah Crowell (NY Jets) 219
Elkapott yardok:DeAndre Hopkins (Houston) 151

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Jared Goff (LA Rams) 1727
Futott yardok:Ezekiel Elliott (Dallas) 480
Elkapott yardok: DeAndre Hopkins (Houston) 594
Szerelések:Darius Leonard (Indianapolis) 54
Sackek:Geno Atkins (Cincinnati), J. J. Watt (Houston), T. J. Watt (Pittsburgh)
Interceptionök:Ha Ha Clinton-Dix (Green Bay), Xavien Howard (Miami), Donte Jackson (Carolina), Earl Thomas (Seattle), Denzel Ward (Cleveland) 3

BÁTOR JÓSKA

Az ötödik fordulóban meglett Tom Brady (71. TD-t szerző játékos) és Drew Brees (legtöbb yard) rekordja is, a Chiefsben ezúttal Patrick Mahomes valóban nem játszott annyira kiemelkedően (313 yard, 0 TD, 2 interception), de így is bőven 300 yard és 24 pont felett (424, 30) zárt a KC, és Big Ben, valamint Matt Ryan sem jutott el 750 yardig (az 500-at is alig lépték át), így felemásan alakult a hét (2/4).

Az új forduló is parázs összecsapásokat tartogat, a bajnokságot gyengén kezdő Steelers nyer a 4–1-gyel rajtoló Bengals otthonában, a Bears menetelését a Miami szakítja meg, a Chiefsét pedig a New England.

TIPPELDE

Az előző forduló legjobban Nagy-Pál Tamásnak és Ritz Balázsnak sikerült, mindketten 11–4-gyel végeztek, az összetettben továbbra is Kun Zsolt áll az élen.

NFL 2018
5. FORDULÓ
2018. 10. 5., 2.20 New England Patriots–Indianapolis Colts 38–24
2018. 10. 7., 19.00 Buffalo Bills–Tennessee Titans 13–12
2018. 10. 7., 19.00 Carolina Panthers–New York Giants 33–31
2018. 10. 7., 19.00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins 27–17
2018. 10. 7., 19.00 Cleveland Browns–Baltimore Ravens 12–9 – h.u.
2018. 10. 7., 19.00 Detroit Lions–Green Bay Packers 31–23
2018. 10. 7., 19.00 Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars 30–14
2018. 10. 7., 19.00 New York Jets–Denver Broncos 34–16
2018. 10. 7., 19.00 Pittsburgh Steelers–Atlanta Falcons 41–17
2018. 10. 7., 22.05 Los Angeles Chargers–Oakland Raiders 26–10
2018. 10. 7., 22.25 Philadelphia Eagles–Minnesota Vikings 21–23
2018. 10. 7., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 18–28
2018. 10. 7., 22.25 Seattle Seahawks–Los Angeles Rams 31–33
2018. 10. 8., 2.20 Houston Texans–Dallas Cowboys 19–16 – h.u.
2018. 10. 9., 2.15 New Orleans Saints–Washington Redskins 43–19
Szabadnaposok: Chicago Bears, Tampa Bay Buccaneers
6. FORDULÓ
2018. 10. 12., 2.20 New York Giants–Philadelphia Eagles
2018. 10. 14., 19.00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers
2018. 10. 14., 19.00 Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
2018. 10. 14., 19.00 Cleveland Browns–Los Angeles Chargers
2018. 10. 14., 19.00 Houston Texans–Buffalo Bills
2018. 10. 14., 19.00 Miami Dolphins–Chicago Bears
2018. 10. 14., 19.00 Minnesota Vikings–Arizona Cardinals
2018. 10. 14., 19.00 New York Jets–Indianapolis Colts
2018. 10. 14., 19.00 Oakland Raiders–Seattle Seahawks*
2018. 10. 14., 19.00 Washington Redskins–Carolina Panthers
2018. 10. 14., 22.05 Denver Broncos–Los Angeles Rams
2018. 10. 14., 22.25 Dallas Cowboys–Jacksonville Jaguars
2018. 10. 14., 22.25 Tennessee Titans–Baltimore Ravens
2018. 10. 15., 2.20 New England Patriots–Kansas City Chiefs
2018. 10. 16., 2.15 Green Bay Packers–San Francisco 49ers
Szabadnaposok: Detroit Lions, New Orleans Saints
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik