NFL: Brady vereséggel kezdett a Tampában; kikapott a tavalyi döntős is

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 09:04
null
Negyvenen túl is a legjobbak között vannak (Fotó: Twitter, @NFL)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nyitó fordulójának egyik legnagyobb rangadóján a Drew Brees vezette New Orleans Saints nyert a Tampa Bay Buccaneers ellen, a meccsen bemutatkozott Tom Brady és Rob Gronkowski is. A tavalyi döntős San Francisco 49ers kikapott hazai pályán, míg a két Los Angeles-i csapat győzelemmel kezdett.

New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 34–23
Az összeszokottság még hiányzik. Tom Brady rögtön egy rangadóval indította floridai karrierjét, hiszen a bajnoki címre is esélyes Saints ellen lépett idegenben pályára a Bucs színeiben. A hatszoros Super Bowl-győztes irányító két hatpontos mellett két interceptiont passzolt – az egyikből TD-t szerzett a Saints –, de a teljes támadósor akadozva kezdte az új idényt. A túloldalon Drew Brees visszafogott teljesítményt nyújtott, ám a védelem kulcsjátékokat mutatott be, a futó Alvin Kamara pedig két touchdownt szerzett.

San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 20–24
Bravúrral nyitott a Cardinals. A tavalyi Év Újonca, Kyler Murray pazar teljesítménnyel kezdte az új évadot az NFC 2019–2020-as bajnoka ellen: a fiatal irányító 230 passzolt és 91 futott yardig jutott, összesen két TD-vel. Bemutatkozott a sivatagiaknál DeAndre Hopkins is, aki pályafutása legtöbb elkapását mutatta be egy meccsen (14), és 151 yardot hozott össze. A tavalyi Super Bowl-vesztesnél a futójáték és a passzjáték is működött, ráadásul a támadósor eladott labda nélkül zárt, de a kulcsjátékokat nem sikerült megcsinálni, így vereséggel kezdett a 49ers.

Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers 13–16
Egy húzódás miatt nem lett hosszabbítás. A kezdőirányítóját több mint másfél évtized után elengedő Chargers szerencsésebben kezdte az idényt, mint az utóbbi években: a futó- és a passzjáték is működött úgy-ahogy, és a győzelem is összejött. A tavalyi sereghajtó Bengalsnál bemutatkozott az idei 1/1-es irányító, Joe Burrow és futott is egy hatpontost – mellette egyszer adta el a labdát. A végén 16–13-nál egy 27 yardos mezőnygóllal egyenlíthetett volna a hazai csapat, de a kicker, Randy Bullock húzódást szenvedett a rúgás előtt, és alaposan mellétrafált.

Los Angeles Rams–Dallas Cowboys 20–17
Bemutatkozott a SoFi Stadium. Első meccsét játszotta új stadionjában az LA Rams, ráadásul győzelemmel kezdett. A hazaiak jól vegyítették a passzjátékot a futásaikkal, de a kulcsjátékokat a védelem mutatta be, ez volt a siker egyik kulcsa. A másik a közvélemény szerint a játékvezetés – fél perccel a meccs vége előtt a Cowboys a győzelemért támadott, és egy passzjáték után az ellenfél vörös zónájába került, ám egy támadó pass interference szabálytalanság miatt a játékvezetők érvénytelenítették az elkapást, és büntetést kapott a Dallas.

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans 34–20
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks 25–38
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 38–6
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets 27–17
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders 30–34
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears 23–27
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 27–20
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers 34–43
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins 21–11
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles 27–17
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers 13–16
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 34–23
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 20–24
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys 20–17
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik