NFL: Brady keze messzire elér – Antonio Brown a Bucsnál

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 09:00
null
Tom Brady és Antonio Brown ismét egy csapatban (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Tampa Bay Buccaneers szerződteti Antonio Brownt.

 

A 32 éves sztár igencsak eseménydús időszakon van túl: Antonio Brown 2019-ben szó szerint kiutáltatta magát Pittsburghből, majd a Raidershez került, ahol újfent balhét balhéra kreált (többek között tettlegességig fajuló vitája volt Mike Mayock általános igazgatóval), a kalandnak pedig ismét az lett a vége, hogy kiutálták.

Tavaly szeptemberben egy harmadik esélyt is kapott az elkapó, aki miután „összehaverkodott” Tom Bradyvel, a Patriotsnál kötött ki, azonban csak néhány hétig lehetett Bill Belichick együttesében, pályán kívüli ügyei miatt ugyanis elküldték, később ráadásul az NFL nyolc mérkőzésről eltiltotta.

Az elmúlt napokban egyre több pletyka látott napvilágot, miszerint Brown az eltiltása után visszatérhet a profi ligába, több csapat is szívesen látná őt a soraiban – az első hírek arról szóltak, hogy Russell Wilson mellett folytathatja a Seattle-ben, ám szombat hajnalban „beállított” a Tampa Bay, Brady új klubja, a felek pedig gyorsan meg is állapodtak, aminek értelmében Brown az orvosi vizsgálatokat követően egyéves szerződést köt a Bucsszal.

A támadónak a következő fordulóban jár le az eltiltása, így a 9. játékhéttől akár már ott is lehet Brady mellett a Tampa Bayben.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2020. október 23., 2.20Philadelphia Eagles–New York Giants22–21
2020. október 25., 18.00Atlanta Falcons–Detroit Lions
2020. október 25., 18.00Tennesse Titans–Pittsburgh Steelers
2020. október 25., 18.00Cincinnati Bengals–Cleveland Browns
2020. október 25., 18.00Houston Texans–Green Bay Packers
2020. október 25., 18.00New Orleans Saints–Carolina Panthers
2020. október 25., 18.00New York Jets–Buffalo Bills
2020. október 25., 18.00Washington Football Team–Dallas Cowboys
2020. október 25., 21.05Las Vegas Raiders–Tampa Bay Buccaneers
2020. október 25., 21.05Los Angeles Chargers–Jacksonville Jaguars
2020. október 25., 21.25Denver Broncos–Kansas City Chiefs
2020. október 25., 22.25New England Patriots–San Francisco 49ers
2020. október 26., 1.20Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2020. október 27., 1.15Los Angeles Rams–Chicago Bears
Szabadnapos: Indianapolis Colts, Minnesota Vikings, Baltimore Ravens, Miami Dolphins
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik