NFL: Brady Big Ben ellen; elszúrják Rodgersék? – rangadók a láthatáron

Vágólapra másolva!
2018.11.19. 19:45
null
A szezon előtt sem tűnt kis meccsnek a ma éjjeli, de hogy két 9–1-es csapat csapjon össze, erre aligha gondoltak sokan (Fotók: Getty Images)
Magyar idő szerint kedd hajnalban, a Los Angeles Rams–Kansas City Chiefs szuperrangadóval véget ér az NFL 11. fordulója. Az elmúlt hetekben képet kaptunk az erőviszonyokról, ennek kapcsán a következő fordulókban rengeteg izgalmas összecsapás vár ránk – az általunk legjobban várt mérkőzésekből szemezgettünk, amelyekre még karácsony előtt sor kerül.

1. Los Angeles Rams (9–1)–Kansas City Chiefs (9–1) (11. forduló, november 20.)

A két gárda egyaránt 9–1-es mérleggel áll, támadósora pedig „halálos”: a Ramsnél kis túlzással lehetetlen megállítani Todd Gurleyt, de mellette Jared Goff és a passzjáték is mesteri szintre lett emelve – köszönhetően Sean McVay vezetőedzőnek.

A másik oldalon, a Chiefsnél zseniális formában teljesít a másodéves Patrick Mahomes, akivel a Főnökök több mint 35 pontot átlagolnak mérkőzésenként. A 23 éves ifjú titán nem mellesleg az idény egyik MVP-várományosa, az idényben eddig 31 TD-passzt osztott ki, s 3150 yardot passzolt, irányító-mutatója 117.4.

2. New Orleans Saints (9–1)–Atlanta Falcons (4–6) (12. forduló, november 23.)

Ha a papírformát nézzük, akkor nem is kérdés, a Saints a meccs favoritja, ám az Atlantát sosem szabad leírni, a Matt Ryan és Julio Jones nevével fémjelzett Falcons bármikor képes meglepni az ellenfeleket. Az Atlanta ráadásul az „életben maradásért” küzd majd Hálaadáskor, ha ugyanis veszít, akkor nagyon messze kerül a rájátszást érő wild card pozíciótól.

3. Minnesota Vikings (5–4–1)–Green Bay Packers (4–5–1) (12. forduló, november 26.)

Noha mindkét együttes jónak tűnik, egyelőre egyiknek sem úgy alakul a szezonja, mint azt előzetesen várni lehetett volna, a Packers négy diadal mellett öt zakót és egy döntetlent, a Vikingek pedig öt siker mellett négy vereséget és egy döntetlent könyvelhetnek el – épp egymással nem bírtak a felek a szezon korai szakaszában. Egyik fél helyzete sem könnyű, ugyanakkor nem is reménytelen reménytelen – noha a Bears közel áll a csoportgyőzelemhez, a második helyen még megcsíphető egy wild card pozíció. Ám hibázni már nem lehet, innentől mindent nyerni kell, a két rivális összecsapása ezért is bír majd kiemelt fontossággal.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

4. Pittsburgh Steelers (7–2–1)–Los Angeles Chargers (7–3) (13. forduló, december 3.)

A Steelers innen már csak elveszítheti az AFC Északi csoportját, ám nagy a harc a rájátszásban való jobb kiemelésért, míg a Los Angeles Rams árnyékában kissé eltűnő Chargers a jelenlegi évad egyik pozitív meglepetése, s szintén azért hajt, hogy ott legyen a kieséses szakaszban.

5. Houston Texans (7–3)–Indianapolis Colts (5–5) (14. forduló, december 9.)

Néhány hete nem sokan gondolták volna, ám mostanra viszont nem túlzás kijelenteni, hogy a Colts az évad egyik pozitív meglepetése – Andrew Luck élete formájában játszik, a támadófal remekül megvédi, az Indy pedig jelenleg négymérkőzéses győzelmi szériában van, s nem árt megemlíteni, hogy a Texans elleni első találkozót is könnyedén megnyerhette volna, ha nem veszi félvállról a meccs végét. A houstoniak sem panaszkodhatnak, Deshaun Watsonék három zakóval kezdtek, azóta viszont egyhuzamban hétszer nyertek. Az AFC Déli négyesében sorsdöntő összecsapás lesz ez a Houston és az Indianapolis között.

Aaron Rodgers (12) példátlan fordítást mutatott be az első fordulóban (Fotó: packers.com)
Aaron Rodgers (12) példátlan fordítást mutatott be az első fordulóban (Fotó: packers.com)


6. Chicago Bears (7–3)–Green Bay Packers (4–5–1) (15. forduló, december 16.)

Vajon tényleg annyira erős a Bears, mint amilyennek tűnik? Khalil Mackkel a soraiban brutálisan erős a védelem, az első forduló miatt pedig kifejezetten pikáns ez a párharc, hiszen mint ismert a Chicago már 20 ponttal is vezetett, Aaron Rodgers sérülten visszatért a pályára és végül 24–23-ra a Packers győzött!

7. Pittsburgh Steelers (7–2–1)–New England Patriots (7–3) (15. forduló, december 16.)

Egy Steelers–Patriots rangadó mindig kiemelt figyelmet kap, Tom Brady és Ben Roethlisberger, a korszak két meghatározó egyénisége, s rendre nagy és parázs meccseket vív egymással: példának okáért elég az előző idényre gondolni, amikor a Pats egy véleményes ítéletnek köszönhetően nyert Pittsburghben, miután Jesse James TD-elkapását érvénytelennek látták a bírók a vége előtt fél perccel, amivel egyébként a Steelers fordított volna.

Ami a korábbi meccseket illeti, Brady pályafutása során 13 alkalommal játszott a Steelersszel, az alapszakaszban 8–2, a rájátszásban 3–0 a Patriots mérlege ezeken a találkozókon, a Pittsburgh legutóbb 2011 októberében tudta legyűrni a riválisát. Big Ben a Patriots ellen 3–8-cal áll (a rájátszásban 0–2), ebből a 2008-as összecsapáson Brady sérülése miatt Matt Cassel irányított a New England-ieknél.


8. Philadelphia Eagles (4–6)–Houston Texans (7–3) (16. forduló, december 23.)

A címvédőnek még Carson Wentz visszatérése sem volt elég, az elmúlt hetekben a gárda szemmel láthatóan szétesett, s nem bírja el a sok sérülést, valamint a nyáron távozók hiányát. A védelem visszaesett, de a Wentz előtt dolgozó támadófal sem az igazi, a tavalyi futójátéknak nyoma sincs, a Philadelphia Eagles pedig rendkívül nehéz helyzetből várja a folytatást – ahhoz, hogy ismét bejusson a rájátszásba, tökéletes hetek kellenek innentől.

9. Seattle Seahawks (5–5)–Kansas City Chiefs (9–1)(16. forduló, december 24.)

Könnyen lehet, hogy a Chiefs számára ez már egy tét nélküli meccs lesz, ám a Seattle-nek valószínűleg nem, s a Kansas City nagyban felboríthatja az NFC-t, bármi is lesz ennek a találkozónak a végeredménye. A Seahawks rendkívül kellemetlen ellenfél, bármikor képes meglepetésre, nem nagyon lenne csapat, amely szívesen játszana Russell Wilsonék ellen a rájátszásban.

NFL, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2018. 11. 18., 22.05Arizona Cardinals–Oakland Raiders21–23
2018. 11. 18., 22.05Los Angeles Chargers–Denver Broncos22–23
2018. 11. 18., 22.25New Orleans Saints–Philadelphia Eagles48–7
2018. 11. 19., 2.20Chicago Bears–Minnesota Vikings25–20
2018. 11. 16., 2.20
Seattle Seahawks–Green Bay Packers
27–24
2018. 11. 18., 19.00 Atlanta Falcons–Dallas Cowboys 19–22
2018. 11. 18., 19.00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 24–21
2018. 11. 18., 19.00 Detroit Lions–Carolina Panthers 20–19
2018. 11. 18., 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans 38–10
2018. 11. 18., 19.00 Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers 16–20
2018. 11. 18., 19.00 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers 38–35
2018. 11. 18., 19.00 Washington Redskins–Houston Texans 21–23
2018. 11. 20., 2.15 Los Angeles Rams–Kansas City Chiefs
Szabadnaposok: Buffalo Bills, Cleveland Browns, Miami Dolphins, New England Patriots, New York Jets, San Francisco 49ers
AZ ÁLLÁS
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik