NFL: Brady a járvány miatt még nagyobb kihívásokra számít

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 13:08
null
Brady szerint menet közben többen kieshetnek a csapatból (Fotó: Getty Images)
A koronavírus-járvány miatt az előző szezonnál is nagyobb kihívásokra számít a csütörtökön rajtoló idényben Tom Brady, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő Tampa Bay Buccaneers irányítója.

 

„Az új idényben több szurkoló lesz a stadionokban, megváltoztak az utazási feltételek, és lazább lett az NFL szabályozása is, ezért ebből a szempontból nehezebb szezont várok” – idézte a 44 éves sztár szavait az MTI. Tom Brady egyébként februárban, a bajnoki cím megünneplése után maga is megfertőződött a vírussal.

„Menet közben többen kiesnek majd a csapatból, nekünk pedig kezelnünk kell ezeket a helyzeteket.”

Az NFL közölte, hogy a játékosok 93 százalékát már beoltották, a Buccaneersnél pedig a teljes csapat és a szakmai stáb is megkapta a vakcinát.

A Tampa Bay csütörtökön nyitja meg a 2021–2022-es idényt a Dallas Cowboys ellen.

Brady tavaly húsz év után hagyta el a New England Patriots együttesét, és két évre 60 millió dollárért írt alá a floridai klubhoz. Rögtön az első szezonjában Super Bowl-győzelemre vezette a gárdát, ami neki már a hetedik volt pályafutása során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik