NFL: Brady 43 évesen is a hónap legjobbja – először nyert az NFC-ben

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 19:49
null
Tom Brady először lett a hónap legjobbja az NFC-ben – igaz, ez még csak a második hónapja volt az új konferenciában (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Buccaneerst irányító Tom Bradyt választották meg október hónap legjobb játékosának az NFL Nemzeti főcsoportjában.

 

A 43 éves irányító idén tette át a székhelyét New Englandből Floridába, és a döcögős kezdés után a második hónapot elég erősen zárta új együttesénél: 1157 yardot és 12 TD-t passzolt (egyet még futva is hozzárakott), 110-es irányítómutatót összehozva vezette 3–1-es mérlegre az ezen a négy meccsen 35 pontot átlagoló csapatát.

Brady a 11. alkalommal lett a hónap legjobbja, de NFC-ben viszont először jutott neki ez az elismerés – a korábbi szűk két évtizedben az AFC-ben domináló Patriots játékosaként zárt tízszer is a legjobbként. A veterán irányító lett az első Buccaneers-játékos, aki ezt az elismerés begyűjtötte.

Az AFC-ben a 344 yardot és öt TD-t futó Derrick Henryt választották meg a legjobb támadónak, a védőknél a hat sacket jegyző Myles Garrett és a két interceptiont is szerző Budda Baker volt a legjobb.

A speciális egységekben a mind a 18 rúgását értékesítő Jason Sanders és a remek punter Johnny Hekker részeszült elismerésben, az újoncok közül pedig Justin Herbertet és Jeremy Chinnt díjazták.

Log into Facebook | Facebook

 

 

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2020. október 23., 2.20 Philadelphia Eagles–New York Giants 22–21
2020. október 25., 18.00 Atlanta Falcons–Detroit Lions 22–23
2020. október 25., 18.00 Tennessee Titans–Pittsburgh Steelers 24–27
2020. október 25., 18.00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns 34–37
2020. október 25., 18.00 Houston Texans–Green Bay Packers 20–35
2020. október 25., 18.00 New Orleans Saints–Carolina Panthers 27–24
2020. október 25., 18.00 New York Jets–Buffalo Bills 10–18
2020. október 25., 18.00 Washington Football Team–Dallas Cowboys 25–3
2020. október 25., 21.05Las Vegas Raiders–Tampa Bay Buccaneers
20–45
2020. október 25., 21.05Los Angeles Chargers–Jacksonville Jaguars
39–29
2020. október 25., 21.25 Denver Broncos–Kansas City Chiefs 16–43
2020. október 25., 22.25 New England Patriots–San Francisco 49ers 6–33
2020. október 26., 1.20 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 37–34 – h. u.
2020. október 27., 1.15 Los Angeles Rams–Chicago Bears 24–10
Szabadnapos: Indianapolis Colts, Minnesota Vikings, Baltimore Ravens, Miami Dolphins
8. FORDULÓ
2020. október 30., 1.20 Carolina Panthers–Atlanta Falcons
2020. november 1., 19.00Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers
2020. november 1., 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots
2020. november 1., 19.00 Cincinnati Bengals–Tennessee Titans
2020. november 1., 19.00 Cleveland Browns–Las Vegas Raiders
2020. november 1., 19.00 Detroit Lions–Indianapolis Colts
2020. november 1., 19.00 Green Bay Packers–Minnesota Vikings
2020. november 1., 19.00 Kansas City Chiefs–New York Jets
2020. november 1., 19.00 Miami Dolphins–Los Angeles Rams
2020. november 1., 22.05Denver Broncos–Los Angeles Chargers
2020. november 1., 22.25 Chicago Bears–New Orleans Saints
2020. november 1., 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers
2020. november 2., 2.20 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2020. november 3., 2.15 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers
Szabadnapos: Arizona Cardinals, Houston Texans, Washington Football Team, Jacksonville Jaguars

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik