NFL: bombaüzlet a San Francisco és a Miami között – ki lesz a 49ers új irányítója?

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 09:30
null
Mi lesz Jimmy G sorsa? Mégis Tom Brady utódja lehet New Englandben vagy Denverben köt majd ki? (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő San Francisco 49ers a 2021-es játékosbörze 12. cetlijét, egy 2022-es első és harmadik körös picket, valamint egy 2023-as első körös választási jogot adott a Miami Dolphins idei 3. helyéért cserébe.


Péntek este „robbant a bomba” az NFL-ben, ugyanis a 2021-es draftot nagyban befolyásoló üzletet kötött a San Francisco 49ers és a Miami Dolphins. A floridai gárda az első kör 3. választási jogáért cserébe három első és egy harmadik körös cetlit kapott – természetesen ebben benne van a 49ers idei eredeti választása, a 12. pick is.

Hogy miért is ennyire fontos ez a csere? Nos, a San Franciscónál eddig azt kommunikálta John Lynch általános igazgató és Kyle Shanahan vezetőedző is, hogy Jimmy Garoppolo – akit 2017-ben a New Englandtől szereztek meg – az ő emberük, azonban úgy látszik, ez mégsem igaz. Az idei játékosbörzén ugyanis rengeteg tehetséges quarterback lesz jelen, és szinte biztosra vehető, hogy a 49ersnél is új franchise-irányítóban gondolkoznak.

Nyílt titok, hogy az 1/1-es Jacksonville Jaguars az elmúlt évtized egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott Trevor Lawrence-t húzza, a New York Jetsnél kérdéses, hogy Zach Wilson vagy Justin Fields lesz a befutó – bár még itt is lehet fordulat, amennyiben úgy döntenek, hogy mégis Sam Darnold marad az emberük. Igen ám, de mivel a korábbi 49ers-védőkoordinátor, Robert Saleh a Jets vezetőedzője, elképzelhető, hogy a csapatok kommunikáltak egymással, így a 49ers tudhatja, melyik játékost szemelte ki a New York-i együttes.

Amit nagyjából biztosra vehetünk, az az, hogy Jimmy Garoppolót a 2021-es idényben már nem a 49ers irányítójaként láthatjuk. A sérülésekkel is bajlódó játékos minden bizonnyal ismét kezdőként kaphat lehetőséget, kérdés, melyik csapatnál és milyen ellenértékért cserébe. Bár a múlt héten a New England Patriots egyéves szerződést adott Cam Newtonnak, nem elképzelhetetlen, hogy Bill Belichick megpróbálja megszerezni egykori játékosát, akit egyébként eredetileg Tom Brady utódjának tartott. Nem lehet kizárni a Denver Broncost sem, amely Peyton Manning visszavonulása szenved az irányítókkal.

Ami a Miami Dolphinst illeti, nem állt meg egy cserénél: a 49erstől szerzett 12. draftcetlit, a 123. picket és egy 2022-es első kört küldött a Philadelphia Eagleshöz, amely az első kör 6. választási jogát, valamint a 156. picket adta cserébe.

A Delfinek így a következő három drafton ötször (!) húzhatnak az első körben, s igencsak megerősíthetik csapatukat, aminek a sokat kritizált Tua Tagovailoa örülhet a legjobban – kivéve, ha a draftjogok nagy részét és a fiatal irányítót is a Houston Texans klasszisáért, Deshaun Watsonért áldozza be a Miami. Ez egyelőre távolinak tűnik, hiszen az elvágyódó Watson jelenleg nem a lehetséges csapataival foglalkozik, hanem azokkal a nőkkel, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt hetekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik