Mohamed Sanu New Englandbe költözését követően a nap második üzlete a Denver Broncos és a San Francisco 49ers között zajlott. A szezont 1990 után először 6–0-val kezdő kaliforniaiakra ráfért az erősítés elkapó poszton, így egy jövő évi harmadik, illetve negyedik körös draftjogot küldtek Denverbe a 32 éves Emmanuel Sandersért,  valamint egy ötödik körös cetliért cserébe.


MENETREND – 1–10. FORDULÓ
MENETREND – 11–17. FORDULÓ
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA

Sandersnek ez volt a hatodik idénye a denverieknél, s tagja volt többek között az 50. Super Bowlt megnyerő alakulatnak is. A 49ers ezzel egy megbízható veteránt szerzett, ami rá is fér a csapatra, hiszen ezen a poszton eddig hat meccs alatt átlagosan mindössze 113 yardot termelt.

A Seattle Seahawks és a Detroit Lions is csatlakozott a cserék sorához. A passzvédekezésben néhol megingó Seahawksnak sikerült megerősítenie a hátsó szekcióját (secondary), s megszerezte Quandre Diggset a Lionstól. A Detroit emellett egy 2021-es 7. körös választójogot is a Seahawkshoz küldött, cserébe egy 2020-as 5. kört kapott.

Egy cserét hétfőn is nyélbe ütöttek a csapatok: a Houston Texans egy jövő évi harmadik kört adott az Oakland Raidersnek a 2017-ben első körben kiválasztott cornerbackért, Gareon Conleyért.

Az NFL idei csereablaka magyar idő szerint október 29-én, 22 órakor zárul – az említett időpontig további trade-ek várhatóak a gárdáktól.