NFL: az 50. Super Bowl hőse kigyógyult a koronavírusból

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 10:25
null
Von Miller kigyógyult a koronavírusból (Fotó: Getty Images)
Von Miller a Twitter-oldalán jelentette be, hogy kigyógyult a koronavírusból. Az NFL-ben szereplő Denver Broncos klasszisa két hete arról számolt be, hogy megfertőződött a COVID–19-cel, de a mostani teszt alapján már fel is épült. 

 

A 2011-es játékosbörze második helyén kiválasztott védő első idényétől kezdve az irányítók réme, eddig 106 sacket mutatott be, háromszor került be az év első, négyszer az év második legjobb csapatába, így nem meglepetés, hogy a 2010-es évek legjobb együttesében is helyett kapott.

Von Miller kulcsfigurája volt a Denver Broncos bajnoki menetelésének a 2015-ös idényben, hiszen a konferenciadöntőben a New England ellen, majd az 50. Super Bowlon a Carolina Panthers elleni 2.5 sackkel keserítette az ellenfél irányítójának életét. Utóbbi teljesítményével a döntő legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották.

„Megkaptam az eredményeimet, negatív vagyok a COVID–19-re”
– írta Twitter-oldalán az amúgy asztmája miatt veszélyeztetett linebacker.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik