A Houston megtalálta a vezetőedzőjét, Deshaun Watsonnak viszont ez aligha nyeri el a tetszését (Fotó: Getty Images)

 

A Houston csütörtök hajnalban hivatalosan is bejelentette, hogy a Baltimore Ravens passzjátékért felelős koordinátora, David Culley lett az alakulat főedzője. 

A szurkolók és a csapat játékosai sem feltétlenül örülnek azonban ennek a hírnek – a Texans háza táján hetek óta áll a bál, a sztárirányító Deshaun Watson ugyanis nemtetszését fejezte ki a vezetőség felé, amiért az, az ígérete ellenére, anélkül nevezte ki Nick Caserio általános igazgatót a gárdához, hogy erről tájékoztatta volna Watsont.


AZ 1–10. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A 11–17. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
A KONFERENCIÁK VÉGEREDMÉNYE
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE

A 25 esztendős quarterback már klasszis elkapója, DeAndre Hopkins elcserélését sem vette jó néven, ám most olyannyira berágott a houstoni vezetőségre, hogy a hírek szerint távozni akar – a helyzeten az új főedző kinevezése minden bizonnyal csak ront, Watson ugyanis a Kansas City Chiefs támadó-koordinátorát, Eric Bienemyt szerette volna vezetőedzőnek.

Deshaun Watsont a Houston Texans a 2017-es draft 12. helyén választotta ki, a fiatal tehetség pedig rögtön berobbant. Azóta négy idényen van túl a profik között, a most zajló, 2020-as kiírásban parádésan teljesített, 33 passzolt TD-je mellett 112.4-es irányítómutatója volt, az elmúlt három évben ráadásul folyamatosan beválasztották a Pro Bowl-csapatba – a QB-t jelenleg a liga egyik legjobb játékosaként tartják számon.

Ha Watson hivatalosan is bejelenti a távozási szándékát és a Texans el is cseréli, az felforgathatja az NFL-t.