NFL: a Saints megszerezte a 49ers védőjét; vírus a Packersnél

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 19:41
null
Kwon Alexander (pirosban) New Orleansban folytatja (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő San Francisco 49ers a New Orleans Saintshez cserélte védőjátékosát, Kwon Alexandert.

 

A 26 esztendős linebacker nagy melléfogás a San Francisco számára – az alakulat tavaly márciusban 54 milliós szerződést kötött az akkor szabadügynök Kwon Alexanderrel, aki az első idényében jobbára sérült volt, most pedig a 49ers vezetősége úgy döntött, hogy nincs szüksége a játékosra a továbbiakban, és gyorsan el is passzolta New Orleansba. A Saints Kiko Alonso linebackert és egy kondicionális 5. kört adott cserébe.

A nap folyamán voltak még további cserék: a Tennessee Titansnél folytatja a pályafutását Desmond King, a Chargers cornerbackje – a 25 éves védőt a 2018-as kiírás után beválasztottak az All Pro-csapatba. A Steelers elhozta a Jets középső linebackerét, Avery Williamsont, aki így a 0–8-as gárdától a hibátlan, 7–0-s együtteshez került.

Közben sok a kérdőjel a Green Bay háza táján, ugyanis a futó A. J. Dillon vasárnap még pályára lépett a Vikings elleni rangadón, ám hétfőn kiderült róla, hogy elkapta a koronavírust. Az eset után rögtön lkezdődött a „nyomozás” – noha a liga álláspontja szerint a támadó nem fertőzhetett meg senkit sem az összecsapáson, mindkét együttesnél kötelezően le kell tesztelni a játékosokat.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2020. október 30., 1.20 Carolina Panthers–Atlanta Falcons 17–25
2020. november 1., 19.00Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers
24–28
2020. november 1., 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots 24–21
2020. november 1., 19.00 Cincinnati Bengals–Tennessee Titans 31–20
2020. november 1., 19.00 Cleveland Browns–Las Vegas Raiders 6–16
2020. november 1., 19.00 Detroit Lions–Indianapolis Colts 21–41
2020. november 1., 19.00 Green Bay Packers–Minnesota Vikings 22–28
2020. november 1., 19.00 Kansas City Chiefs–New York Jets 35–9
2020. november 1., 19.00 Miami Dolphins–Los Angeles Rams 28–17
2020. november 1., 22.05Denver Broncos–Los Angeles Chargers
31–30
2020. november 1., 22.25 Chicago Bears–New Orleans Saints 23–26
2020. november 1., 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 37–27
2020. november 2., 2.20 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 23–9
2020. november 3., 2.15 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers
Szabadnapos: Arizona Cardinals, Houston Texans, Washington Football Team, Jacksonville Jaguars
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik