NFL: a Raiders nyert, és magával vitte a Steelerst a rájátszásba

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 09:46
null
Darius Philon ünnepli a Raiders továbbjutását (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának utolsó, 18. fordulójában a Las Vegas Raiders legyőzte a Los Angeles Chargerst, ezzel a nevadai alakulat magát és a Pittsburgh Steelerst is rájátszásba juttatta. Az NFC-ben a San Francisco 49ersé lett az utolsó kiadó hely.

A magyar idő szerint hétfő hajnalban befejeződő mérkőzések legfontosabb kérdése az volt, hogy mely csapatok kerekednek felül a két utolsó kiadó rájátszáshelyért folyó versenyben. Ehhez az AFC-ben a Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers meccset kellett kiemelten figyelni – az egyik fél diadala esetén értelemszerűen a győztes, döntetlen esetén mindkét csapat továbbjuthatott volna.

A felek azonban sportszerű módon nem az NFL-ben meglehetősen ritka ikszre hajtottak. A mérkőzés nagyobb részében a Raiders állt jobban, ám a Chargers két touchdownnal hosszabbításra mentette a meccset a negyedik negyedben. Jöhetett a ráadás, amelyben egy-egy mezőnygól után a hirtelen halálban a Las Vegas szerezte meg az első pontokat egy újabb rúgással – és így a rájátszásbeli pozíciót is.

Az NFC-ben a New Orleans Saintsnek csak akkor lett volna esélye az idény folytatására, ha legyőzi az Atlanta Falconst, és közben a San Francisco 49ers kikap a Los Angeles Ramstől. A feltételrendszer ötven százaléka teljesült is a louisianaiak tízpontos sikerével, ám a 49ers hosszabbítás után, 17 pontos hátrányból visszakapaszkodva legyőzte a Ramst, és biztossá tette helyét a rájátszásban.

A wild card körben az AFC-ben a Raiders a Cincinnati Bengalsszal, a New England Patriots a Buffalo Bilsszel, míg a Pittsburgh Steelers a Kansas City Chiefsszel találkozik. Az NFC-ben az Arizona Cardinals a Los Angeles Ramsen, a 49ers a Dallas Cowboyson, míg a Philadelphia Eagles a Tampa Bay Buccaneersen keresztül vívhatja ki a további szereplést. A két főcsoport első helyét a Tennessee Titans és a Green Bay Packers kaparintotta meg, így ez a két csapat nem lép pályára a playoff első hetében.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
18. FORDULÓ

Miami Dolphins–New England Patriots 33–24
Atlanta Falcons–New Orleans Saints 20–30
Buffalo Bills–New York Jets 27–10
Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 41–17
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 30–38
Los Angeles Rams–San Francisco 49ers 24–27 – h. u.
Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers 35–32 – h. u.

KORÁBBAN
Minnesota Vikings
–Chicago Bears 31–17
New York Giants–Washington Football Team 7–22
Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 13–16 – hosszabbítás után
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 21–16
Detroit Lions–Green Bay Packers 37–30
Houston Texans–Tennessee Titans 25–28
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 26–11
Denver Broncos–Kansas City Chiefs 24–28
Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 26–51

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Buffalo Bills 11 – 6 – 0 0.647 483–289 +194
2. New England Patriots 10 – 7 – 0 0.588 462–303 +159
3. Miami Dolphins 9 – 8 – 0 0.529 341–373 –32
4. New York Jets 4 – 13 – 0 0.235 310–504 –194
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Cincinnati Bengals 10 – 7 – 0 0.588 460–376 +84
2. Pittsburgh Steelers 9 – 7 – 1 0.559 343–388 –45
3. Cleveland Browns 8 – 9 – 0 0.471 349–371 –22
4. Baltimore Ravens 8 – 9 – 0 0.471 387–392 –5
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tennessee Titans 12 – 5 – 0 0.706 419–354 +65
2. Indianapolis Colts 9 – 8 – 0 0.529 451–365 +86
3. Houston Texans 4 – 13 – 0 0.235 280–452 –172
4. Jacksonville Jaguars 3 – 14 – 0 0.176 253–457 –204
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 12 – 5 – 0 0.706 470–364 +106
2. Las Vegas Raiders 10 – 7 – 0 0.588 374–439 –65
3. Los Angeles Chargers 9 – 8 – 0 0.529 474–459 +15
4. Denver Broncos 7 – 10 – 0 0.412 335–322 +13
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Dallas Cowboys 12 – 5 – 0 0.706 530–358 +172
2. Philadelphia Eagles 9 – 8 – 0 0.529 444–385 +59
3. Washington Football Team 7 – 10 – 0 0.412 335–434 –99
4. New York Giants 4 – 13 – 0 0.235 258–416 –158
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Green Bay Packers 13 – 4 – 0 0.765 450–371 +79
2. Minnesota Vikings 8 – 9 – 0 0.471 425–426 –1
3. Chicago Bears 6 – 11 – 0 0.353 311–407 –96
4. Detroit Lions 3 – 13 – 1 0.206 325–467 –142
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 13 – 4 – 0 0.765 511–353 +158
2. New Orleans Saints 9 – 8 – 0 0.529 364–335 +29
3. Atlanta Falcons 7 – 10 – 0 0.412 313–459 –146
4. Carolina Panthers 5 – 12 – 0 0.294 304–404 –100
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Los Angeles Rams 12 – 5 – 0 0.706 460–372 +88
2. Arizona Cardinals 11 – 6 – 0 0.647 449–366 +83
3. San Francisco 49ers 10 – 7 – 0 0.588 427–365 +62
4. Seattle Seahawks 7 – 10 – 0 0.412 395–366 +29
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tennessee Titans12 – 5 – 00.706419–354+65
2. Kansas City Chiefs 12 – 5 – 0 0.706 470–364 +106
3. Buffalo Bills 11 – 6 – 0 0.647 483–289 +194
4. Cincinnati Bengals 10 – 7 – 0 0.588 460–376 +84
5. Las Vegas Raiders 10 – 7 – 0 0.588 374–439 –65
5. New England Patriots 10 – 7 – 0 0.588 462–303 +159
7. Pittsburgh Steelers 9 – 7 – 1 0.559 343–388 –45
8. Los Angeles Chargers 9 – 8 – 0 0.529 474–459 +15
8. Indianapolis Colts 9 – 8 – 0 0.529 451–365 +86
8. Miami Dolphins 9 – 8 – 0 0.529 341–373 –32
11. Cleveland Browns 8 – 9 – 0 0.471 349–371 –22
11. Baltimore Ravens 8 – 9 – 0 0.471 387–392 –5
13. Denver Broncos 7 – 10 – 0 0.412 335–322 +13
14. Houston Texans 4 – 13 – 0 0.235 280–452 –172
14. New York Jets 4 – 13 – 0 0.235 310–504 –194
16. Jacksonville Jaguars 3 – 14 – 0 0.176 253–457 –204
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Green Bay Packers13 – 4 – 00.765450–371+79
2. Tampa Bay Buccaneers 13 – 4 – 0 0.765 511–353 +158
3. Los Angeles Rams 12 – 5 – 0 0.706 460–372 +88
3. Dallas Cowboys 12 – 5 – 0 0.706 530–358 +172
5. Arizona Cardinals 11 – 6 – 0 0.647 449–366 +83
6. San Francisco 49ers 10 – 7 – 0 0.588 427–365 +62
7. New Orleans Saints 9 – 8 – 0 0.529 364–335 +29
7. Philadelphia Eagles 9 – 8 – 0 0.529 444–385 +59
9. Minnesota Vikings 8 – 9 – 0 0.471 425–426 –1
10. Seattle Seahawks 7 – 10 – 0 0.412 395–366 +29
10. Atlanta Falcons 7 – 10 – 0 0.412 313–459 –146
10. Washington Football Team 7 – 10 – 0 0.412 335–434 –99
13. Chicago Bears 6 – 11 – 0 0.353 311–407 –96
14. Carolina Panthers 5 – 12 – 0 0.294 304–404 –100
15. New York Giants 4 – 13 – 0 0.235 258–416 –158
16. Detroit Lions 3 – 13 – 1 0.206 325–467 –142
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik