NFL: a hálaadás sem hozott szerencsét, a Bearstől is kikapott a Lions

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 22:05
null
Úgy tűnt, első idei sikerét aratja a Lions, de az utolsó másodpercekben végül kikapott (Fotó: Getty Images)
A nyeretlen Detroit Lions 16–14-re kikapott a Chicago Bearstől a hálaadásnapi meccsdömping első mérkőzésén csütörtökön, az NFL alapszakaszának 12. fordulójában.

 

A hálaadásnapi szerencsében bízhatott a Lions, amely 10 mérkőzés után 9 vereséggel és egy döntetlennel állt a főcsoport, s egyben a liga utolsó helyén. Vezetést is szereztek a detroitiak a Bears ellen, majd a félidőre 13–7-es hátrányban vonulhattak.

A második játékrészben aztán egy touchdownnal újra átvették a vezetést Jarred Goffék (14–13-ra), és úgy tűnt, megszerzik első idei győzelmüket, az utolsó másodpercekben azonban a Bears rúghatott közelről egy mezőnygólt, Cairo Santos pedig nem hibázott. A vendégek 16–14-re nyertek, a Lionsnak pedig már 10 veresége van.

A chicagóiaknál Andy Dalton irányított és 1 TD, valamint 1 interception mellett 317 yardot passzolt. A Bears mérlege immár 4 győzelem és 7 vereség.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
Detroit Lions–Chicago Bears 14–16

Később
22.30: Dallas Cowboys–Las Vegas Raiders (Tv: Arena4)
Péntek
2.20:
New Orleans Saints–Buffalo Bills (Tv: Arena4)
Vasárnap
19.00: Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
19.00: Houston Texans–New York Jets
19.00: Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers
19.00: Jacksonville Jaguars–Atlanta Falcons
19.00: Miami Dolphins–Carolina Panthers
19.00: New England Patriots–Tennessee Titans
19.00: New York Giants–Philadelphia Eagles
22.05: Denver Broncos–Los Angeles Chargers
22.25: Green Bay Packers–Los Angeles Rams
22.25: San Francisco 49ers–Minnesota Vikings
Hétfő
2.20:
Baltimore Ravens–Cleveland Browns

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik