NFL: a Dolphins fiatal irányítójának azt javasolják, akassza szögre sisakját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 17:42
null
A hétvégi meccset biztosan kihagyja (Fotó: Twitter.com/tua)
A Miami Dolphins irányítója, Tua Tagovailoa horrorsérülése után több orvos is megszólalt. Egyikőjük szerint a fiatal játékos agykárosodása maradandó is lehet.

A csütörtöki, Cincinnati Bengals elleni találkozó alatt az idényben már másodszor kellett levinni a pályáról a Dolphins sztárját agyrázkódás miatt. A csapat szurkolói hamar kritizálni kezdték a Miami vezetését, hogy alig négy nappal az első sérülését követően miért engedték pályára a játékost.

A rajongókon túl neurológusok is nemtetszésüket fejezték ki az esettel kapcsolatban. Az egyik legismertebb közülük dr. Bennet Omalu, akinek az életét a Sérülés című filmben dolgozták fel. A szakember úgy véli, túl veszélyes lenne Tuának folytatnia karrierjét.

„Ha szereted az életedet és a családodat, akkor itt az ideje felakasztani a sisakot, és továbbállni. A pénz nem ér többet egy emberi életnél. Húszmilliárd dollár nem ér többet az agyad egészségénél" – közölte a TMZ műsorában dr. Bennet Omalu.

Tagovailoa a Daily Snark riportereinek azt nyilatkozta: jól van, ennek ellenére a hétvégén még nem lép pályára a New York Jets otthonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik