NFL: a Chiefs és a Saints is megszerezheti az első kiemelést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 14:27
null
A Rams és a Chiefs már biztosan pályára léphet januárban is (Fotó: Getty Images)
Utolsó előtti fordulójához érkezett a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2018-as idényének alapszakasza. Öt együttes már bejutott a rájátszásba, és a következő két hétben még hét csapat csatlakozik hozzájuk. Lássuk, ebben a körben kik juthatnak tovább, kiknek lehet meg a pihenőhét vagy éppen az első kiemelés!

 

NEMZETI FŐCSOPORT

Bejutott: Chicago Bears (NFC Észak), Los Angeles Rams (NFC Nyugat), New Orleans Saints (NFC Dél) – mindhárom csoportgyőztesként

A SAINTS ELSŐ KIEMELT LEHET, ÍGY A RÁJÁTSZÁSBAN VÉGIG OTTHON JÁTSZHAT, HA
– nyer (a Steelers ellen)
– ikszel ÉS a Rams nem nyer
– a Bears nem nyer ÉS a Rams kikap


A SAINTS MEGSZEREZHETI A PIHENŐHETET, HA
– ikszel
– a Bears nem nyer
– a Rams veszít


A RAMS PIHENHET, HA
– nyer (a Cardinals otthonában) ÉS a Bears nem győz
– ikszel ÉS a Bears veszít


A COWBOYS PLAYOFFBA JUT, HA
– nyer (a Buccaneers ellen)
– ikszel ÉS az Eagles ÉS a Redskins SEM nyer
– az Eagles és a Redskins IS veszít


A SEAHAWKS PLAYOFFBA JUT, HA
– nyer (a Chiefs ellen) ÉS a Redskins nem győz
– nem kap ki ÉS a Vikings vereséget szenved
– nyer ÉS a legyőzött riválisainak összesített mérlege jobb lesz a Redskinsé
inél
– nyer ÉS a Vikings ikszel ÉS a legyőzött riválisainak összesített mérlege jobb lesz a Vikingsé
inál
– ikszel ÉS a Redskins kikap ÉS az Eagles nem nyer


A VIKINGS PLAYOFFBA JUT, HA
– nyer (a Lions otthonában) ÉS az Eagles nem nyer ÉS a Redskins kikap

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

AMERIKAI FŐCSOPORT

Bejutott: Kansas City Chiefs, Los Angeles Chargers – mindkettő mérleggel

A CHIEFS MEGNYERHETI A CSOPORTJÁT ÉS EZZEL EGYÜTT A PIHENŐHETET, HA
– nyer (Seattle-ben) ÉS a Chargers kikap

A CHIEFS ELSŐ KIEMELT LEHET, ÍGY A RÁJÁTSZÁSBAN VÉGIG OTTHON JÁTSZHAT, HA
– nyer ÉS a Chargers kikap ÉS a Texans nem győz
– nyer ÉS a Chargers kikap és
a legyőzött riválisainak összesített mérlege jobb lesz a Texanséinál

A TEXANS MEGNYERHETI A CSOPORTJÁT, HA
– nem kap ki (Philadelphiában)
– a Colts ÉS a Titans SEM győz


A TEXANS PIHENHET A RÁJÁTSZÁS ELSŐ HETÉBEN, HA
– nyer ÉS a Patriots nem győz
– ikszel ÉS a Patriots kikap


A TEXANS BIZTOSAN RÁJÁTSZÁSRÉSZTVEVŐ, HA
– a Ravens nem nyer
– a Steelers nem nyer
– a Titans nem nyer és a
legyőzött riválisainak összesített mérlege jobb lesz a Titanséinél

A PATRIOTS MEGNYERI A CSOPORTJÁT, HA
– nem kap ki (a Billstől)
– a Dolphins nem nyer


A STEELERS MEGNYERI A CSOPORTJÁT, HA
– nyer (New Orleansban) ÉS a Ravens nem nyer
– ikszel és a Ravens kikap


A STEELERS BEJUT A PLAYOFFBA, HA
– nyer ÉS a Colts ÉS a Titans IS veszít

HA MOST ÉRNE VÉGET AZ IDÉNY (Forrás: nfl.com)
HA MOST ÉRNE VÉGET AZ IDÉNY (Forrás: nfl.com)



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok:Jared Goff (LA Rams) 339
Futott yardok:Derrick Henry (Tennessee) 170
Elkapott yardok:DeAndre Hopkins (Houston) 170

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Patrick Mahomes (Kansas City) 4543
Futott yardok:Ezekiel Elliott (Dallas) 1349
Elkapott yardok: Julio Jones (Atlanta) 1511
Szerelések:Darius Leonard (Indianapolis) 146
Sackek:Aaron Donald (LA Rams) 16.5
Interceptionök: Kyle Fuller (Chicago), Xavien Howard (Miami) 7

BÁTOR JÓSKA

Jósunknak nemigen akar összejönni mostanában a jó tippsor, ezúttal is alaposan elrontotta kristálygömbje jövendölésének megértését: a Chargers megtréfálta a Chiefst, az Eagles a Ramst, a Steelers pedig a Patriotsot. A Colts viszont tényleg megverte a Cowboyst (1/4).

Az utolsó előtti fordulóban az Eagles a Texans legyőzésével életben tartja reményeit, a Steelers idegenben megveri a Saintset, a Chiefs viszont kikap Seattle-ben.

TIPPELDE

Az előző fordulóban Herczeg Ádám, Nagy-Pál Tamás, Somlóvári Dávid és Török Dániel mellett Buday Zoltánnak is 10–6-os mérleg jött össze, ezzel utóbbi átvette a vezetést az összetettben.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
15. FORDULÓ
2018. 12. 14., 2.20Kansas City Chiefs–Los Angeles Chargers28–29
2018. 12. 15., 22.30New York Jets–Houston Texans22–29
2018. 12. 16., 2.20Denver Broncos–Cleveland Browns16–17
2018. 12. 16., 19.00Atlanta Falcons–Arizona Cardinals40–14
2018. 12. 16., 19.00Baltimore Ravens–Tampa Bay Buccaneers20–12
2018. 12. 16., 19.00Buffalo Bills–Detroit Lions14–13
2018. 12. 16., 19.00Chicago Bears–Green Bay Packers24–17
2018. 12. 16., 19.00Cincinnati Bengals–Oakland Raiders30–16
2018. 12. 16., 19.00Indianapolis Colts–Dallas Cowboys23–0
2018. 12. 16., 19.00Jacksonville Jaguars–Washington Redskins13–16
2018. 12. 16., 19.00Minnesota Vikings–Miami Dolphins41–17
2018. 12. 16., 19.00New York Giants–Tennessee Titans0–17
2018. 12. 16., 22.05San Francisco 49ers–Seattle Seahawks26–23, h. u.
2018. 12. 16., 22.25Pittsburgh Steelers–New England Patriots17–10
2018. 12. 17., 2.20Los Angeles Rams–Philadelphia Eagles23–30
2018. 12. 18., 2.15 Carolina Panthers–New Orleans Saints 9–12
16. FORDULÓ
2018. 12. 22., 22.30 Tennessee Titans–Washington Redskins
2018. 12. 23., 2.20 Los Angeles Chargers–Baltimore Ravens
2018. 12. 23., 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2018. 12. 23., 19.00 Dallas Cowboys–Tampa Bay Buccaneers
2018. 12. 23., 19.00 Detroit Lions–Minnesota Vikings
2018. 12. 23., 19.00 New England Patriots–Buffalo Bills
2018. 12. 23., 19.00 New York Jets–Green Bay Packers
2018. 12. 23., 19.00 Philadelphia Eagles–Houston Texans
2018. 12. 23., 19.00 Carolina Panthers–Atlanta Falcons
2018. 12. 23., 19.00 Indianapolis Colts–New York Giants
2018. 12. 23., 19.00 Miami Dolphins–Jacksonville Jaguars
2018. 12. 23., 22.05 Arizona Cardinals–Los Angeles Rams
2018. 12. 23., 22.05 San Francisco 49ers–Chicago Bears
2018. 12. 23., 22.25 New Orleans Saints–Pittsburgh Steelers
2018. 12. 24., 2.20 Seattle Seahawks–Kansas City Chiefs
2018. 12. 25., 2.15 Oakland Raiders–Denver Broncos

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik