NFL: a Buffalo Bills hosszabbított a vezetőedzőjével

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 21:41
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Buffalo Bills négyéves szerződéshosszabbítást kötött vezetőedzőjével, Sean McDermott-tal.

Az eredeti megállapodás a 2021-es idény végéig szólt, ezt toldották meg, így immár 2025-ig érvényes a 46 esztendős tréner kontraktusa.

McDermott 2017-ben érkezett a klubhoz, amely akkor 1999 óta nem jutott rájátszásba, vele viszont rögtön az első évben sikerült, majd tavaly megismételte ezt a csapat, amely azonban 1995 óta továbbra sem nyert mérkőzést az alapszakaszt követően.

Az NFL idei szezonja a tervek szerint szeptember 10-én rajtol.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik