Alvin Kamara megtestesíti a New Orleans-i lazaságot

 

Egy évvel ezelőtt, egyhuzamban három középszerűen kudarcos idény után úgy tűnt, a csodának lejárt a szavatossága. A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában, az NFL-ben szereplő New Orleans Saints együttese képtelen volt ismét átlépni saját árnyékát, hiába dobálta a remek labdákat az irányító, Drew Brees, és hiába rajzolta fel a taktikát a vezetőedző Sean Payton, akik 2009-ben Super Bowl-győzelemig vezették a csapatot, visszacsempészve a hitet és a boldogságot a Katrina hurrikán által nem sokkal korábban letarolt városba.


Menetrend (1–10. forduló)
Menetrend (11–17. forduló)
A csoportok végeredménye
A konferenciák végeredménye
A rájátszás menetrendje

Aztán kiderült, hogy csak néhány friss újonc és néhány új impulzus kell, hogy a lazaság fővárosa ismét futballváros legyen.

ALVIN KAMARA: Maga a lazaság

Legelőször is Alvin Kamarára volt szükség.

Az újonc futójátékost a 2017-es draft harmadik körében vitte el a Saints, és ebben az az egyetlen furcsaság, hogy addig hogyan nem vette észre senki, micsoda gyöngyszem az orrkarikás, befont frizurás, arany fogbetétes fickó, akinek édesanyja Libériából szökött Amerikába a polgárháború elől, és aki tökéletesen testesíti meg a New Orleansra jellemző lazaságot. Bent él a város szívében, gyalog jár haza edzésről és bárkivel megáll beszélgetni és fotózkodni az utcán, minden reggel elvágólag rendezi a párnákat a kanapéján, szakmányban próbálja ki a legelőkelőbb éttermeket és a legolcsóbb utcai mozgó kajapultosokat, és csak kedvenc gumicukrára költ, valamint arra, hogy megvendégelje a barátait (ugyanazokat, akiket még csóri kiskölyök korából ismer), meg a győztes meccsek után kimulassa magát. A 250 ezer dolláros aláíráspénzével például az történt, őt idézve, hogy „betettem a bankba az egészet, aztán elmentem csirkeszárnyat enni”.

És miközben éli a maga életét, remekül focizik – „épp azért, mert önmagam lehetek” – mondja. Ez pedig akkora inspirációt ad neki, és olyan teljesítményhez segíti, hogy ha nem őt választják meg az év újoncának, alighanem kitör a forradalom New Orleansban. Harminc éve ő az első újonc a ligában, aki futásokból 700, elkapásokból 800 yardot szedett össze, futásonként 6.1 yardos átlagával ligaelső, 14 touchdownjával a második az NFL-ben, és ennél is fontosabb, hogy szinte lehetetlen földre vinni.

„Ha nálam a labda, Mátrix üzemmódba kerülök, lelassul az idő körülöttem, előre tudom, mi fog történni, átfolyok a védelmen, mint a víz” – magyarázza, eléggé pontosan. És mivel futóként és elkapóként is bevethető, Payton edző pedig kreatívan sakkozik vele a pályán, a védelem sosem tudja, mire számítson tőle, így megállítani is nehéz. Főleg mert a lassan 39 éves Brees személyében az utóbbi tizenöt év egyik legjobb irányítójától kapja a labdákat, aki ugyan 17 évvel idősebb Kamaránál, mégis azonnal megtalálta vele az összhangot.

Kamara egyik legjobb meccsén a szezonban 87 yardot futott, 101 yardot hozott össze elkapásokból, és összesen két touchdownt jegyzett:

Ryan Ramczyk

RYAN RAMCZYK: Az emberhegy

Brees eddig is kiváló játékos volt, csak hát minden NFL-irányítónak könnyebb a dolga, ha nem kergetik épp az ellenfelek védői, vagy nem a hátán fekve fejezi be az akciókat, miután lecsapták, mint a taxiórát.
Márpedig Brees ebben az idényben olyan biztonságban érezheti magát, mint Ábrahám ölében: a Saints támadófala védte meg az egész ligában a második legjobban az irányítóját, akit csak húsz alkalommal (meccsenkénti átlagban alig több mint egyszer) tudtak labdástól felborítani a rárontó védők. És hogy ez így történt, az nagyban köszönhető egy csaknem kétméteres, 140 kiló feletti wisconsini emberhegynek, akit csípősérülése miatt senki sem mert kiválasztani a drafton – kivéve Sean Paytont.

Ramczyk eredetileg a kispadon kezdte volna az idényt, amíg megszokja a felnőtt-tempót (elvégre még az egyetemi bajnokság első vonalában is csak egy évet töltött el), de már a legelső meccsen a kezdőcsapatban találta magát, és azóta ki sem lehet robbantani onnan, nem elsősorban méretei, hanem remek játéka miatt: miközben körülötte jobbra-balra dőltek ki az emberek, ő a fal bármelyik oldalán megállta a helyét, védte az irányítóját, vagy utat tört a futóknak – ne tévedjünk, Kamarának sem lett volna ilyen parádés idénye a csendes óriás nélkül, aki az idényben legjobban a Saints wisconsini vendégjátékát élvezte a Green Bay elleni 26–17-es győzelem során. Ott ugyanis vagy hatvan rokon és barát buzdította – de csak őt, a csapatát nem, hiszen mint arrafelé mindenki, a Ramczyk család is a Packersnek szurkol. Ramczyk papa például egy olyan mezt csináltatott, amelyet hosszában megfelezett a szíve és a fia csapata között...

Marshon Lattimore

MARSHON LATTIMORE: Már nő a szakálla

Kamara és Ramczyk megszerzésével a Saints támadójátéka tehát rengeteget erősödött, csak éppen az elmúlt években sem ezzel volt a legnagyobb baj – sokkal inkább a védelemmel, amely a legtöbb releváns mutatóban a liga legrosszabbjai közé tartozott, a passzok elleni védekezés terén pedig konkrétan a leggyengébbnek bizonyult. Így aztán a csapat a 2017-es drafton először egy az ellenfelek elkapóira rátapadó hátsó védőt választott – és a 21 éves Marshon Lattimore-ral belenyúlt a tutiba.

Az egy dolog, hogy Lattimore mellett nem jutnak labdához az ellenfelek elkapói, de még ő szedi le a passzokat: öt labdát szerzett eddig, amivel ötödik volt a szezonban. De az ellenfelek irányítói már nem is merik az ő irányába hajigálni a bogyót, hiszen úgyis felesleges – ezzel viszont a társak dolgát is megkönnyíti. Nem véletlen, hogy ő lett az első hátsó védő (cornerback) 1996 óta, amióta ezt a díjat kiosztják, akit kétszer (októberben és decemberben) is a hónap legjobb újoncának szavaztak meg.

Pedig nem mindig tűnt úgy, hogy a csendes srác, aki egészen az NFL-bemutatkozásáig valamirevaló szakállt sem tudott növeszteni, szupersztár lesz: Lattimore apja több időt töltött börtönben, mint szabadlábon, édesanyja szinte nincstelen volt, így a kissrác is megmerítkezett az utcai életben. Tizenhét éves volt, amikor testvéreként szeretett unokabátyját, Daytont (akinek a nevét azóta is egy karkötőn viseli) agyonlőtték a nyílt utcán, és Marshon akkor eldöntötte, nem akar hasonló a sorsra jutni.

Azóta veszi igazán komolyan a futballt, és bár vádlisérülései miatt alig egy évet játszott az egyetemi ligában, ami miatt más csapatok lemondtak róla, a Saints megadta neki a lehetőséget – maximálisan megérte.

Marcus Williams

MARCUS WILLIAMS: A radír

És nem Lattimore az egyetlen védő, akivel a Saints belenyúlt a tutiba. Mellette ugyanis egy másik újonc, Marcus Williams szerepel, ők ketten pedig tökéletesen kiegészítik egymást.

„Mint a jin és a jang – mondta róluk egyik csapattársuk. – Marshon a vad, zabolátlan ifjonc, Marcus pedig a korához képest hihetetlenül bölcs, megfontolt figura.”

Aki a pályán azonban nem ismer kegyelmet: övé a második legtöbb labdaszerzés a csapatban, és ő a védelem utolsó vonala.

„Én vagyok a radír én tudom eltüntetni az ellenfeleket, és ha nem teszem meg, abból touchdown lesz. Tudom a dolgomat” – mondja határozottan, és ezt teljesen komolyan gondolja. Olyannyira, hogy amikor két hét után még igencsak köhögött a Saints védelme, Williams és Lattimore, a két újonc dugta össze a fejét, és megbeszélték, hogy sokkal többet kommunikálnak a pályán és segítenek egymásnak. Azóta az idényt két vereséggel kezdő New Orleans megállíthatatlanul menetel: biztosan jutott a rájátszásba, ahol az első körben a csoportrivális Carolinát verte meg 31–26-ra.

Magyar idő szerint vasárnap este pedig a Minnesota Vikings lehet a következő áldozat, és akkor a Saints 2009 óta először ismét a Nemzeti főcsoport döntőjében találja magát.

Kellett hozzá négy jól kiválasztott újonc.

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
 
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 2018. 1. 14. 2.15
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 2018. 1. 14. 19.05
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 2018. 1. 13. 22.35
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 2018. 1. 14. 22.40
 
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
Az AFC jobbik kiemelésű továbbjutója (1./2./3.)–Az AFC gyengébb kiemelésű továbbjutója (2./3./5.)
2018. 1. 21. 21.05
NFC
Az NFC jobbik kiemelésű továbbjutója (1./2./4.)–Az NFC gyengébb kiemelésű továbbjutója (2./4./6.) 2018. 1. 22. 0.40
 
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
Az AFC győztese (1./2./3./5.)–Az NFC győztese (1./2./4./6.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
 A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.