NBA: Westbrook kihagyja a rájátszás első mérkőzését

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 12:01
null
Russell Westbrook kihagyja a rájátszás első mérkőzését (Fotó: Getty Images)
Combizomsérülés miatt kihagyja csapata első rájátszásmérkőzését Russell Westbrook, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets sztárja – számolt be az ESPN.

 

A texasi gárda a playoff első körében a Oklahoma City Thunderrel találkozik, a párosítás érdekessége, hogy Westbrook, illetve a Rockets másik klasszisa, James Harden éppen Oklahomából érkezett az együtteshez, a túloldalon pedig az irányító Chris Paul volt korábban a Houston játékosa.

A 2017-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) választott, 31 éves Westbrook a mostani idényben 57 mérkőzésen lépett parkettre, átlagosan 27.2 pontot szerzett, 7.9 lepattanót szedett és 7 gólpasszt osztott ki. A Houston a negyedik kiemeltként kezdi a Nyugati főcsoport rájátszását.

A liga 2019–2020-as idénye a floridai Disney World szórakoztató-központban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett „buborékban” vívta meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszott az alapszakaszból, a rájátszás hétfőn indul, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik