NBA: újabb hosszabbítás, egyenlített a Raptors

Vágólapra másolva!
2016.05.06. 08:57
null
DeMarre Carroll (5-ös számmal) és Jonas Valanciunas sokat tett a Raptors győzelméért (Fotó: Action Images)
A második meccs is hosszabbítást hozott a Toronto Raptors-Miami Heat párharcban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, de ebből ezúttal a kevesebbet hibázó Raptors jött ki jobban, így a csapatok 1–1-es állással költözhetnek át Floridába.


Újabb hosszabbítás. Az első találkozón a Heat lehetett elégedetlen azzal, hogy túlórázni kényszerült, majd mégis megnyerte a meccset, most a Raptors került hasonló helyzetbe. Az első negyedet uralták a hazaiak, de a második félidőben megfordította a meccset a Miami és a záró etapban már inkább Wade-ék jártak előrébb.

z utolsó percben aztán Valanciunas és Lowry fordított, de tíz másodperccel a vége előtt Dragic egy triplával kiegyenlített, erre pedig Lowry már nem tudott válaszolni – jöhetett a hosszabbítás. Itt viszont lefagyott a Heat, az öt percből több mint négyet pont nélkül (!) játszottak le a vendégek, így Valanciunas vezérletével győzni tudott a Raptors – két hosszabbítás, az állás 1–1, így költöznek a felek Miamiba.

Eladott labdák és támadópattanók. Az első negyedben a rengeteg labdavesztés okozta a Miami hátrányát és ez az, amit később sem sikerült teljesen kiiktatni a játékukból – összesen 21 alkalommal adták el a játékszert, míg a Toronto csak tízszer. Emellett kulcspillanatban szerzett támadópattanókat a hazai alakulat elsősorban Valanciunas révén, 13-szor támadhatott újra emiatt a Raptors, ami főleg a negyedik negyedben jelentett sokat – az is belefért, hogy csak 53.8 százalékkal (DeRozan 2/8) büntetőzzön a gárda.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Toronto Raptors–Miami Heat 96-92 – hosszabbítás után
A Raptors legjobb dobói: Carroll 21/9, DeRozan 20, Lowry 18/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 20/6, Wade 17/3, Johnson 17
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik