Jayson Tatum (fehér mezben) a 38 pontja mellett elkönyvelt 10 lepattanót is (Fotó: Getty Images)

 

 



A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Boston Celtics–Atlanta Hawks 105–95

Tatum nyerte a dobópárbajt. Sorozatban a nyolcadik meccsét nyerte meg a Celtics, és ehhez nagyban hozzájárult, hogy Jayson Tatum és Trae Young dobópárbajából az előbbi jött ki jobban. Tatum 13/27-es mezőnymutatóval 38 pontig jutott, emellett 10 lepattanót is begyűjtött, egyértelműen ő volt a hazaiak húzóembere, de szükség is volt tőle az extra teljesítményre, mert a túloldalon Young is beszórt 30 pontot, és a Hawks irányítója 10 gólpasszt is kiosztott, ugyanakkor csak 9/26-os mezőnymutatóval fejezte be a meccset. A két főpontfelelős mellett még Bogdan Bogdanovics is betett a közösbe 26 pontot, viszont a Hawksnak ez sem volt elég, mivel csapatszinten mindössze 36,6 százalékkal dobtak, szemben a Celtics 42,4%-ával, és ezen az estén ez döntő különbségnek bizonyult. A vendégeknél De'Andre Hunter 4/16, Danilo Gallinari 2/8, Lou Williams 1/5 dobását süllyesztette el.

A harmadik negyed döntött. Az első félidőben a Hawks került 10 pontos előnybe, ugyanakkor a fordulás után robbantott a Celtics, 42–23-ra nyerték a harmadik negyedet, és az ekkor kialakított előnyre építve végül a meccset is be tudták húzni. Tatum csak ekkor 16 pontot szerzett, de Jaylen Brown is ekkor ért el 11 egységet a 17 pontjából, a mérkőzés ezen szakaszában nem volt válasz a kettősükre. Kiemelendő még a két center mezőnymunkája is, Robert Williams III (10 pont, 14 lepattanó) és Clint Capela (8 pont, 17 lepattanó) is nagyot dolgozott ezen az estén, ugyanakkor gyakorlatilag kioltották egymást, és ez is a hazaiaknak kedvezett összességében. A Hawks ezzel a legutóbbi öt meccséből a negyediket veszítette el, és mindössze fél meccs az előnyük a már play-in helyen kívül álló Wizardstól, legközelebb pedig egy másik keleti rivális, a Cavaliers ellen kellene javítaniuk.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 38/12, Brown 17/6, White 14/6
A Hawks legjobb dobói:
Young 30/12, Bogdanovics 26/9, Hunter 10/6

Indiana Pacers–Minnesota Timberwolves 120–129

Anthony Edwards nagy estéje. Az egész mérkőzés alatt ellenállhatatlanul kosárlabdázott a vendégek fiatal sztárja, és végül 37 pontig jutott 13/25-ös mezőnymutatóval és 7 bedobott triplával, mindezt pedig 5 lepattanóval, 4 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel egészítette ki. Edwards számára más miatt is különlegesre sikerült ez az este, ő lett ugyanis a liga történetének negyedik legfiatalabb játékosa, aki elérte a 2,500 pontot, neki ez 20 évesen és 192 naposan jött össze, nála fiatalabban csak LeBron James, Kevin Durant és Devin Booker jutott idáig. Végül ez győzelmet is ért, Edwards mellett D'Angelo Russell is betett a közösbe 23 pontot, 6 gólpasszal, így Karl-Anthony Towns (15 pont, 13 lepattanó) csendesebb estéje is belefért a Timberwolvesnak.

Felvette a kesztyűt a Pacers. Felforgatott összeállításban, továbbra is Myles Turner és Malcolm Brogdon nélkül kellett kiállni Rick Carlisle csapatának, de így is volt tartásuk, és a 16 ponttal elbukott második negyed ellenére is meccsben maradtak. Egyszerű volt a hazaiaknál a recept, Tyrese Haliburton osztogatott, aminek egy 22 pontos, 16 gólpasszos dupla-dupla lett az eredménye, míg Oshae Brissett (22 pont, 13 lepattanó), Lance Stephenson (21 pont, 4 gólpassz) és Jalen Smith (17 pont, 12 lepattanó) igyekezett az irányító passzait kosárra váltani. Edwards ellenállhatatlan játékával viszont nem tudtak mit kezdeni, míg ahhoz, hogy esetleg csapatszinten próbálják meg túldobni ellenfelüket, több kellett volna a végül 6/19-es mezőnymutatót és 1/13-as triplázást összeszenvedő Buddy Hieldtől is, így ez most csak a tisztes helytállásra volt elegendő.

A Pacers legjobb dobói: Haliburton 22/18, Brissett 22/9, Stephenson 21/3
A Timberwolves legjobb dobói:
Edwards 37/21, Russell 23/9, Towns 15/3