NBA: Személyes kudarc, még nem jött el az én időm - LeBron James

Vágólapra másolva!
2011.06.13. 08:44
LeBron James, a vesztes Miami Heat egyik kulcsembere személyes kudarcként éli meg, hogy csapata ma hajnalban hazai pályán elbukta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjét, de úgy véli, az ellendrukkerei nem sokáig lesznek boldogok.

„Ha az ember nekivág egy hegynek, és nem jut fel a csúcsra, akkor azt természetesen személyes kudarcként éli meg – értékelt James a Dallastól elszenvedett hétfő hajnali vereség (95–105), a bajnoki nagydöntő elveszítése után. – Aki odafentről irányít, tudja, mikor jön el az én időm. Pillanatnyilag még nincs itt. Hogy hatással van-e rám a sok ellendrukker? Egyáltalán nincs, mert azok az emberek, akik azért szorítottak, hogy kudarcot valljak, holnap felébredve ugyanazok az emberek lesznek, akik tegnap voltak, a problémáik is ugyanazok maradnak. Én pedig élem tovább azt az életet, amit eddig, olyat, amilyet én akarok, boldogan a családommal. Néhány napig, esetleg hónapig örülhetnek, hogy nem értem el a célomat, hogy a Miami Heat nem érte el a célját, de egy adott pillanatban vissza kell térniük ebből az álomvilágból."

További nyilatkozatok és a mérkőzés tudósítása ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik