NBA: Stan Van Gundy lett a Detroit vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.14. 18:24
Stan Van Gundy lett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Detroit Pistons új vezetőedzője.

Az 54 éves szakember, akinek kinevezését szerdán jelentette be honlapján a klub, a sportigazgatói feladatokat is ellátja majd.

Van Gundy NBA-s karrierje a Miami Heatnél kezdődött, ahol 1995 és 2003 között segédedző, utána pedig további két évig vezetőedző volt. Ezt követően az Orlando Magic irányítását vette át – egészen 2012-ig –, hét szezon alatt ötször jutott a csapattal a rájátszásba, 2009-ben pedig bajnoki döntőt játszhatott. 2005-ben és 2010-ben az All Star-gálán irányíthatta a keleti válogatottat, és hatszor választották meg a hónap edzőjének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik