NBA: Rockets-vereség Miamiban, Chris Paul megsérült

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.12.21. 07:09
null
Harden remeklése ellenére sem tudott nyerni a Houston (Fotó: NBA)
A meccset és egyik legjobb játékosát is elvesztette a Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában ma hajnalban – Chris Paul kidőlése mellett kikaptak a Heattől James Hardenék, így megtört a győzelmi sorozatuk. A játéknap másik mérkőzésén a Clippers pontzáporos küzdelemben dobta túl az idegenben továbbra is nagyon harmatos Dallast.

Miami Heat–Houston Rockets 101–99

Houston, van egy kis gond. Mégpedig az, hogy Chris Paul újabb combsérülést szenvedett ezen a találkozón, nem tudott visszatérni a parkettre és az előzetes becslések szerint most egy időre kiszállt – hogy pontosan mennyire, azt majd a mai MRI után lehet megmondani. Ez már csak azért is óriási csapás számukra, mert egyrészt így is botrányosan rövid a rotáció (James Harden például most 43 percet játszott egy back-to-back második felén…), másrészt a tavalyi szezonig visszanézve zsinórban kilenc meccset buktak el Paul nélkül, harmadrészt idén amikor vagy ő, vagy Harden hiányzott, 1/7-es mérleget tudnak felmutatni – nem csoda, hogy ezt a találkozót is elbukták végül, hiába érkeztek meg egy ötös sikerszériával. Jól kezdtek egyébként, tíz pont feletti előnyben voltak a back-to-back ellenére, de Paul sérülése után kellett nekik idő ahhoz, hogy összeszedjék magukat és addigra a Heat már szétkapta a játékukat, fordított, sőt, 11 ponttal meg is lépett. Innen még egyszer felszívták magukat a vendégek és az utolsó percben minden esélyük megvolt a sikerre, övék volt az utolsó dobás is, de az végül kimaradt, úgyhogy el kellett fogadniuk a vereséget – most van egy szabadnapjuk pihenni és rendezni a gondolataikat, majd fogadják a San Antoniót.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Ezek a Heat meccsei. Tipikusan olyan találkozót láthattunk, amit a Miami szeretett volna elérni, az első negyed után csúnya, erőlködős, birkózós derbi lett ebből, ebben a harcmodorban pedig jobbak voltak a floridaiak, főleg a fáradtabb, Paul nélküli Rockets ellen. A végén kellett izgulniuk, de Tyler Johnson 50 másodperc alatt dobott öt pontot, közben pedig blokkolta Hardent, majd oda-vissza jöttek a hibák és végül az utolsó védekezésnél Wade kirontott Hardenre, aki áttolta a labdát Gordonnak, az ő triplája pedig kimaradt – Wade azt mondta erről, hogy bárki veri meg őket, azt elfogadták volna itt, kivéve ha Hardené lesz a győztes kosár. A regnáló MVP mindent megtett (35 pont, 15/18 büntető, 6/14 tripla, 6 lepattanó, 12 gólpassz), de a Rockets a 18 bedobott hármas ellenére mindössze 35 százalékkal tüzelt mezőnyből, a Heatnek pedig az ilyen meccsek kellenek: Wade-ék is 40 százalék alatt maradtak, de ilyen esetben ők 4-4-re állnak idén, míg rajtuk kívül mindenki más összesen csak 9-103-ra (!). Erik Spoelstra csapata így zsinórban harmadik nagyon értékes sikerét könyvelhette el és utolérte a már playoff-helyen álló Orlandót.

A Heat legjobb dobói: Richardson 22/12, T. Johnson 19/6, Jones 15/3

A Rockets legjobb dobói: Harden 35/18, Gordon 20/15, Tucker 14/9

Los Angeles Clippers–Dallas Mavericks 125–121

Lou Will visszatérése segített. Azonnal feldobta a Clippers játékát Lou Williams visszatérése, a hátvéd a kispadról beszállva rögtön nagyon komoly faktorrá vált, hiszen 26 ponttal és 8 gólpasszal tolta meg a csapata szekerét, ami elengedhetetlen volt a győzelemhez – ezzel pedig a gárda zsinórban négy vereség után tudott újra nyerni. Williams visszatérésével a szerepek is visszaálltak a Los Angelesnél, mindenki azt csinálhatta, amihez ért, a társaság élére pedig most Danilo Gallinari állt, aki 32 pontot (11/16 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) rámolt be – az első félidőben magabiztosan vezettek is, a nagyszünetben tizenegy egységgel jártak előrébb. A záró etapban aztán elérte őket egy hullámvölgy, sőt, a Mavs már öt ponttal vezetett is öt perccel a vége előtt, de itt megint megrázta magát a Clippers, produkált egy 15–2-es rohamot, meglépett nyolc egységgel, majd a végén, amikor még egy utolsó erőfeszítést tett a Dallas, két Harris-büntetővel meg is nyerte a mérkőzést. Nagyot küzdött Doc Rivers alakulata, amely visszakapta a ponterős, kiegyensúlyozott, sokoldalú támadójátékát, ez pedig azonnal meg is hozta számára a győzelmet – következőleg a Denver ellen azonban lehet, hogy még ennél is többre lesz szükségük a sikerhez.

Doncic extrája nem volt elég. Parádésan játszott a vendégek újonca, 10/20-as mezőnymutatóval, 3/6 triplával és 9/13 büntetővel szórt 32 pontos karriercsúcsot, leszedett 4 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt és ellopott 4 labdát is, abszolút ő volt csapata vezére – mellé viszont leginkább csak a padról beszálló JJ Barea (19 pont, 8 gólpassz) tudott felnőni, a többiek nem tudtak eleget hozzátenni. Harrison Barnes 16 pontja, vagy DeAndre Jordan 22 lepattanója nagyon szép, de a negyedik negyedes nagy rohamnál tovább ezzel most nem jutottak – amíg 56 százalékkal dobnak ellenük és 62 pontot kapnak a festékből, addig még ennél is komolyabb támadójátékra van szükségük a győzelemhez.

A Clippers legjobb dobói: Gallinari 32/9, Williams 26/3, Harrell 18
A Mavericks legjobb dobói:
Doncic 32/9, Barea 19/3, Barnes 16/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik